Közlekedési beruházások

A budapesti kereskedelmi kikötő

Az évek óta vajudó kereskedelmi kikötő hováhelyezésére és épitkezéseire vonatkozó teljesen kész tervezeteket Gonda Béla min. oszt.-tanácsos a napokban terjesztette Láng Lajos kereskedelmi miniszter elé.
Ezen tervek szerint az uj kikötő részben a soroksági Dunaág, - részben a Csepelsziget felső része – s az ugynevezett Lágymányos egy részére lesz elhelyezve. Az épitkezések 1903. év tavaszán lennének elkezdendők, s költségei a kisajátitások bele nem számitásával, évi három millió koronára vannak fölvéve. Az indoklás szerint az ó-budai, illetve ujpesti sziget azért nem alkalmas kereskedelmi kikötőül, mivel a forgalomtól távol fekszik s a kiépités sokkal többe kerülne, mint itt, ahol a forgalom gócpontja s a vasúti hálózattal is direkt összeköttetés van.

A tervezetben fel van véve:
8 száraz dock (hajó javitásokra); 12 vizes dock; ezek a Csepelszigeten vannak tervezve; 24 kisebb dockszerű épitmény a ki- és berakodásra, hogy igy az álló hajók a forgalmat ne akadályozzák; 50 kisebb-nagyobb raktár, melyek város-felőli oldalán a vasúti sinek futnak, mig viz-felőli oldala a kirakodókhoz oly közel van, hogy az emelő-daruk átforditásával a kiemelt árut a raktárba, s viszont lehet helyezni. A pesti oldal hossza 6 kilométerre van tervezve. A tavaszi munka a Dunaág kotrásával s a parti rész nivellirozásával kezdődik. 


Vasut a Balaton mentén

A balatonmenti községek érdekeltsége már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a Balaton partján vasutat épit, mely az egyes községeket közelebb hozza egymáshoz. A vasut ügye lassu lépésekkel, de mégis előrehalad. A kereskedelmi miniszter a napokban küldte vissza a Veszprém és Balatonfüred közötti 36 kilométer hosszu szakasz terveit azzal a megjegyzéssel, hogy erre a részre uj tervek készitendők, melyek teljesen különállók. A zalai vonalrész tervezetét azonban jóváhagyta. A földmérések különben az egész Balaton mentén folynak s mint ez eddigiek szerint, már a legközelebb teljesen bevégzik.