Az országos lakáskérdés

Budapest, 1917. szept. 1. 

A lakásinség majdnem minden városban érezhető volt már a háboru előtt, válságossá lehet azonban a háboru után. Első sorban mégis a fővárosban válik országos jelentőségüvé.

Nem csak azért, mert itt tömörül az ország értelmiségének tekintélyes része, a melyet legközvetlenebbül érint a lakásszükség, nemcsak azért, mert a kézimunkások aránytalanul nagy tömege a természetes kereseti viszonyoknál fogva itt koncentrálódik, ezekre nézve pedig a lakásinség egyenesen tönkretevő nyomoruság, a mit megengedni sem a társadalomnak, sem a kormányzatnak nem szabad, hanem különös fontosságot nyer a kérdés a miatt, hogy a fővárosba való özönlés, a mely már a háboru alatt sem szünetelt, a háboru után még nagyobb mértéket fog ölteni.

Gondoskodni kell tehát az uj munkakeresők elhelyezhetéséről és gondoskodni kell ugy, hogy a mostani lakosság eddig is mértéktelen terhe legalább is ne nagyobbodjék, ha már elmulasztották lehetővé tenni helyes lakásügyi politikával a nagy teher csökkentését. 

A Magyar mérnök- és épitészegylet kezdte meg a télen, hogy a kérdést reális alapra helyezze és megoldását előkészitse. Gyakorlati emberek állottak az ügy élére s ma már megalakult az a bizottság, a mely halogatás nélkül hozzáfog a munka megvalósitásához. Nagy nyereségnek és biztató jelnek látjuk azt, hogy Wekerle Sándor mint miniszterelnök is megmaradt elnöknek, mert igy a kormányt is eredményesebben sürgetheti az alkotásra, másrészt pedig bizonyára értékesiteni fogja azt az irányadó akaratát, és tapasztalatait, a melyeket a kislakások nagy tömegének létrehozásakor tett. 

A közönség Wekerle-telepnek nevezte el a Kispest területén létrehozott uj várost, a mely főképen munkás lakásokból áll. A nagyrészt csak gáncsoskodó részletkritikáknak el kellett némulniok a kétségtelen eredmény előtt. A telep megvan, kellemes egészséges hajlékot ád több ezer családnak. Látjuk a szép rendet, látjuk minden lakás előtt a részint gyönyörködtető, részint hasznos kis kerteket, ami még otthonosabbá teszi a kisember lakását, elfoglalja őt is, családját is szabad óráiban s nem kivánkozik meddő és költséges, egészségtelen szórakozásokra. 

Ha ilyen kislakás-rendszert lehetne csak megközelitőleg is a főváros nagy üres telkein meghonositani, a munkáscsaládok ezrei áldanák létrehozóját. A lakásinség megmaradása ellenben jogos elégedetlenséget, örökös zugolodást, sztrájkokat, zavargásokat okozhat, még mindig gyöngén álló közegészségügyi állapotainkat pedig még jobban felforgatja s valósággal országos veszedelemmé növesztheti. 

---

De emellett egyidejüleg a középosztálybeli értelmiség is joggal követelheti, hogy megmentsék a pőrére vetkőztetéstől. Mert a kilátások egyenesen rémületesek. Ezrek hajléktalansága fenyeget, ha nem lesz kellő számu lakás. És a közegészség meg a társadalmi megelégedés érdekében nem csak bérházakról kell gondoskodni, hanem be kell váltani azt a tervet is, a melyet a bizottság egyik előkelő tagja javasol, meg kell könnyiteni a családi házak épitését, a mit a hires fővárosi adminisztráció eddig rossz szemmel nézett és nehezitett, a mire nem egy példával szolgálhatnánk. 

Természetesen a kormánynak lesz ebben a legfontosabb szerepe.
Mert ma csak nagy akcióval és erélyes hatalmu szóval biztosithatjuk az ügy megoldását a kizsákmányoló spekuláló összeesküvések ellen. A kormánynak állhat módjában, hogy az olcsó épitő anyagot előteremtse. Mert ez a legelső. Olcsó épitési anyag nélkül az egész terv illuzorikus. A fa és a vas is fontos, de legfontosabb a tégla. A munkahiányra való hivatkozással a téglakartel egyenesen agyoncsapja az épitést. Állitson föl tehát a kormány téglagyárakat a főváros határában, a környéken, távolabbi vidéken, a hol erre alkalmas terület van. Ne riadjon vissza ettől a befektetéstől. 

Már tavaly egyik cikkünkben rámutattunk arra, hogy ez a befektetés gyümölcsöző lesz jóval a háboru után is, mert a középitkezésen kivül a magánépitkezés is hosszu időre le fogja kötni a termelhető anyagot. Az aktuális szükség kielégitése után fog csak megindulni az igazi normálisan fokozódó épitkezés, az elmaradt munkák pótlásán felül a megnövekedett szükséglet fokozatos kiegészitése. 

A téglagyártással egyidejüleg a fuvarozás ügyét kell megoldani.
Ez ma talán a legnehezebb, mert a háboru miatt sem a vasut szolgálatát nem lehet normálisan igénybe venni, sem elég számu lovat és fuvarost sőt teherautót sem lehet előállitani, mert ezek nagy részére a hadseregnek van szüksége. Legkönnyebben talán ideiglenes iparvágányok létesitése történhetnék a heverő anyag felhasználásával. De az már technikai kérdés.

A fő elv az, hogy a lehető legjutányosabb áron teremtsék elő a kellő mennyiségü épitő anyagot, tekintet nélkül minden pénzhatalom magánérdekére, mely a háboru alatt ugyis illetéktelenül jutott a közönség rovására óriási hasznokhoz. Ezt az altruista kényszert ez alkalommal rájuk kell tukmálni, eltürhetik nagyon könnyen és boldogan a már megszerzett előnyökkel szemben. Ez semmiképpen sem kárositja a közgazdasági érdekeket és magánjogokat, jut ezeknek elég a háboru után is, a kényszerkonkurencia által rájuk diktált árak mellett is. 

Az épitési állandó bizottság akciója mindenesetre nagy kihatással volna a régi házak béreinek stabilizálására is. Mert ha az uj házakat csak nagyon drágán épithetik s épiteni fognak a telektulajdonosok, akkor a béreket is magasabb áron kell megszabniok. Mi sem természetesebb, hogy ez esetben az összes lakások árát föl fogják emelni, a mi egy nagy osztályra nézve, a megélhetés lehetetlenségét vonja maga után.

A kik erre az erkölcstelen konjunkturára számitva fizetik most tul az ingatlanokat, azoknak nincs joguk a panaszra. Az ország jólétét a tömeg és nem egyes uzsorások jólétére szabad csak alapozni. 

Örs