Ruhaközpont

Ruhaközpontot létesítettek Berlinben s most olvassuk bécsi ujságokban, hogy előkészítő tanácskozások folynak Ausztriában is egy ruhaközpont létesítésére vonatkozóan. Így már a mi hölgyeinknek is komolyan számolniok kell azzal a veszedelemmel, hogy valahogyan nálunk is nyélbe fogják ütni a ruhaczédulát, s maga az állam áll a Fényűzés Elleni Liga élére, amelynek eleddig úgyse volt se haszna, se értelme.

Megszűnik a hadimilliomosnék czifrálkodása, szintazonépp a kisiparosnék tafotás, libetya, épongés fennhéjázása is, mert hiszen itt szomszédnői acsarkodásról volt szó, ebben a divattébolyban a szobaberendezőné sehogy sem tudott belenyugodni abba, hogy a háború alatt fogolykantint vállalt és megvagyonosodott átellenes fűszeres felesége különben ruházkodjon, mint ő, s a többi között öt szál paradicsom is hulljon az egykor petróleum kiszolgálásban megredőzött homlokára.

A ruhaczédulát különben nem tudjuk, hogyan képzeljük el. Naponként ennyi meg ennyi gramm, vagy czentiméter szövetet fognak kiszolgáltatni a divatkereskedők? Ha nagyon szűkében leszünk a női szöveteknek, ruhátlan napokat fognak elrendelni? Ki tudja, mi lesz nehezebben elviselhető: a ruhajegy vagy a ruhátlan nap…