|
A rozmár
Ha van állat – mondják a sarkutazók – melyre a „szörnyeteg” szó ráillik, ugy az csakis a rozmár lehet: akár a külsejét, akár pokoli hangját, akár szokásait tekintjük. És ebben a meghatározásban nincsen semmi tulzás. Képzeljük el ezeket a 4-5 méter hosszu, esetlen barmokat, melyeknek gömbölyű teste derékban 2,5-3 méter átmérős, a súlyuk pedig átlag 10 métermázsa, és képzeljük el, hogy 10-20, sőt 50 ilyen ijesztőpofáju, szakállas hustömeg hortyogva fetreng, vagy tehén módjára bőg a parti jégen: és előttünk áll a rémséges csorda, melynek láttára a legbátrabb cetvadász szive is aggodalmasan dobog. Mert a rozmár-vadászat még a jól fölfegyverzett európai emberre nézve se mindig veszélytelen vállalkozás, kivált ha nem a szárazon, hanem a vizben történik a támadás. Ha egy ilyen szörnyeteg megpillantja a csónakot, ámulva emelkedik ki a vizből, rögtön megadja szaggatott ugatáshoz hasonló vészjelét, a amily gyorsan csak bir, a csónak felé uszik. Ugatása odacsalja a társait, fölébreszti az alvókat, és rövid idő mulva már egész raj ilyen tomboló kolosszus uszik a kis csónak után, látszólagos vagy igazi haraggal eltelve. Nem lehetetlen, hogy az állatokat csak a puszta kiváncsiság hajtja, de ez se veszélytelen a hajósokra, mert a rozmárok föl akarják fordítani a csónakot, hogy alaposan megvizsgálhassák. Csatára kell tehát készülődni, miután nyilvánvaló, hogy a csónak megfeszített evezéssel se bir elmenekülni, mert a rozmárok épp oly kitünő uszók, mint amily esetlenül mozognak a szárazföldön… Mikor a bömbölő, hol fölbukó, hol alámerülő rozmárcsapat már csak pár lépésnyire van a csónaktól, eldördülnek az első lövések, s ez a támadás lángra lobbantja a rozmárok szunnyadó dühét. Vad küzdelem támad, melyben a matrózok fejszecsapásai alatt lehullanak a szörnyetegek melluszói, melyekkel föl akarják fordítani, vagy összezuzni a csónakot. Mások dárdákkal védekeznek, vagy az evezők élével sujtanak le a tar koponyákra, vagy golyókat röpitenek a szörnyetegek kitátott és folyton üvöltő torkába. Ekkor már ugy himbálózik a csónak, hogy a matrózok alig tudják föntartani az egyensulyt a hevesen hullámzó, tajtékzó vizben. … Az állatok agyaraikkal iparkodnak a csónakot a mélységbe rántani, s ezt a veszélyt csak ugy lehet elkerülni, ha sikerül elejteni a csorda vezérét.
Ha a víz alá bukik a halálra sebzett csorda vezér, akkor a többiek hirtelen abbahagyják a küzdelmet, csobogva buknak a víz alá, csak némi távolságban jönnek föl ismét, s magasra tartván utálatos fejüket, ujra megtöltik a levegőt bosszuorditásukkal. |