Tersánszky Józsi Jenő regénye

Tersánszky Józsi Jenő regénye

Kiadja a Nyugat folyóirat

Tersánszky regényt írt, háborús regényt, - maga is sáncárokban írta s most is ott várja, ha ugyan várja, mi lesz vele (azt hiszem, várja, - minden szaván megérzik, hogy fél öntudatlanságában s másik fél sokat meglátó tudatosságában lobogva bízik magában s lobogva hisz a művészetben) - mondom, a könyv is, írója is csupa hadi vonatkozás, mindazonáltal a háború nem a lényege egyiknek sem.

Tersánszky megírhatta volna háború nélkül is, - s ő maga most a sáncárokban szakasztott azon álmodva észrevevő, aki itthon volt. S e regényében, bár minden külső és belső eseménybeli mozzanatát a háborús állapot határozza meg, a háborúnak nincs egyéb természetű hatása, mint volna földrengésnek, árvíznek, járványos betegségnek vagy általános esőnek, mely kihibbant sarkaikból egzisztenciákat s váratlan le- és egymáshoz szorít embereket.

Ennek nyilván a mai háború az oka, mely, ha még oly rettenetes áldozatokba kerül s folyhat bár a legmagasztosabb okokból, kihántva ez érzelmi velejáróiból, úgy megvívói, mint a tőle értek számára szinte munkási vagy hivatalnoki keserves munkavégzés, csak éppen életveszedelemmel járó, mint, mondjuk, a foszforos gyufagyárban való dolgozás.

Ezért élheti végig akármelyik hőse is úgy, hogy szinte lepereg róla, s szakasztott az az ember s történni is belül ugyanolyasmik történnek vele, mint civil korában. Ami akkor, ha háborús regény, akkor ezt kell megéreztetnie, mint ahogy a Germinal a bányamunka regénye s minden alakjai körül ott rezeg annak levegője s emberei sülve-főve, élve, halva, szeretve úgy párologják magukból a bányát, hogy szinte átlátszó burok gyanánt látszanék meg fotográfiájukon, ahogy a Du Prel fotográfiáin minden embert körülkörvonalaz a belőle kisugárzó ok.


Vagyis a Tersánszky regénye nem háborús regény, hanem regénye egy leánynak, kit a háború lökött ki úri s leányi életéből s oda a férfiak közé, mint lökhetett volna puszta elszegényedés, ami miatt mondjuk nevelőnőnek kellett volna mennie.

Nela, galíciai lány ez a lány, s a férfi, kinek először kerül karjába, orosz katona vagy fiatal ember, - s Nela is és egész famíliája és előző története valóban erősen lengyeles, mint ahogy asszonnyá tevője is igazi orosz típus, sőt jó orosz figurák a fiú barátai is, valamint orosz, vagy legalábbis erősen szláv lelkűek, orosz deákosan kamaszgenialitásúak a beszélgetések is, melyek a fiúnak monológjai vagy barátaival való félrészeg vitatkozásai vagy a lánnyal való mámoros beszélgetései.

De ez is mellékesség. Ugyanezen vagy ugyanilyen regény kikerülhetett volna magyar vagy német vagy francia figurák elkeveredéséből, ugyanilyen híven megcsináltakéból, ugyanilyen fásult földrengésesen.

S ezt azért kell nagyon aláhúznom, nehogy félreértés legyen benne, mikor azt mondom, hogy a Tersánszky e könyve olyasmi, amit műfajra orosz regénynek lehetne nevezni, megírva is (s e réven írói arcképet keltve szerzőjéről) azzal az előbb említett kamaszgenialitással, (s tegyük hozzá, kamaszi és geniális bájjal), melyet ez a regény mint motívumot is érzékletesen tud megjelentetni.

Orosz regény - nem mert szláv motívumokkal dolgozik, hanem úgy, hogy mindennapos esemény beszélgető elmondásával rád tudja fújni az örökkévalóságok leheletét, s hétköznap hétszer előforduló embereket ugyanazon törvény szerint tolva szemed elé, mint ahogy találkozol velük az utcán, a kocsmában vagy a hivatalban, szuszogásukat hallva, izzadságukat is megérezve s minden földiességükben botolva beléjük, mindent összevéve az élet szagát vidd magaddal.


Legfeljebb abban különbözve e papiroson való találkozásod a világban szokottaktól, hogy ezeket a papírosembereket, tudja isten miért, de soha többé el nem felejted, egy olvasás után sem, még ha, évek múltán, rég kiveszett emlékedből a mese, melyben találkoztál velük, s róluk s a meséről, amiben előfordultak s tán az írókról is, akik e meséket megírták, nem maradt egyebed, mint olyasmid, amit még legjobb szájíznek nevezni.

Tersánszky ezt tud adni. Ez a fiatal költő úgy tud írni, hogy olvastára egy darab életet él le az ember, s írásainak élmény gyanánt marad meg nyoma az olvasóban. Nelának, a galíciai leánynak történetét e könyvben maga a leány mondja el.

Nem is azt mondja el, hogy mint történt, egyszerűen csak azt mondja el, hogy megtörtént, hogy egy leány összekerült egy férfival, s e réven s mivel e férfi elszakadt tőle, eljegyeztetett általa a férfival, a férfiakkal, a végén és csakhamar már csakis a férfi testiségével s azzal a kenyérbeli segítséggel s közönséget vagy unaloműzést jelentve, amit a nőnek megad az, ha van valakije, akárkicsodája is.

Nela, a szép, a finom, az elmélkedő Nela hozzáordenárésodik a pénztelen és őrmesteres élethez, nem másképp, mint ahogy hozzá is magasztosodhatott volna jómódhoz, gazdagsághoz, törvényes rendhez, kényelemhez s kiválasztottak társaságához, mint egy hercegnek a felesége.

Éppúgy, mint ahogy a Nela gyámoltalan nagyapja hamar megszokja, hogy a jövő-menő katonák tartsák el s ne csak hasznot húzzon, de egyenesen húzza a hasznot az unokája szeretőiből, - ám aki szerencsésebb hadi körülmények között bizonyára magasodhatott volna lengyel hazafivá is, ki Londonban vagy Bécsben konferál a diplomatákkal Lengyelország helyreállításáról.

Mondom: emberszagot érez az ember kicsapni a Tersánszky kis regényéből, mely nincs felépítve vagy megkomponálva, legalább rajtakaphatóan nem, hanem valahogy lett, nőtt, kinőtt a semmiből s a mindenségből, hogy mikroszkópium alá lehetne venni a sejtjei felől s retortába lehetne tenni az elemei felől.

Tersánszky se nem a legműveltebb, se nem a legművészibb írónk, de egyik legmélyebb s egyik legigazibb. Köze van az emberekhez s van, a sok mindenféle közt, ami izgatja s amihez ért is: legtöbb köze a tollhoz. Az írás az, amiben ki tudja élni tehetségét, s tehetsége van arra, hogy megírja az életet.