MTK – Törekvés SE 1:0 (1:0)

Halom-utcai pálya. 3000 néző. Bíró: Schmieger Vilmos.
A két közel egyenrangu, de ellentétes játékstílust játszó csapat grandiózus küzdelme villámgyors akcióval, folytonos hullámzásával s a csapatok által kifejtett, szinte emberfeletti erőfeszítésnél fogva egyike volt a háborus magyar footballsport legizgalmasabb mérkőzéseinek.

Nagy általánosságban az eredmény hű kifejezője a csapatok erőviszonyának, de kivívásában a tudáson kívül tekintélyes részt kell juttatnunk Fortuna istenasszony kegyének is. Mert, hogy az MTK nem kapott goalt az nemcsak játékosai kiválóságának, hanem az ellenfél ma különben is gyengén játszó csatársorán kívül betudható annak a balszerencsének is, amely a vasutas csapat számos akcióját kísérte és amely egy tizenegyes mellélövésében kulminál.

Az MTK csapatáról szólva elsősorban Kertész II. és Kovács nevét kell megemlítenünk. Kertész II. ma feltétlenül a mezőny legjobb embere volt, aki kitűnő helyezkedésével, gyorsaságával, kapcsolásaival és adogatásaival egyaránt fejjel kiemelkedett társai között.

A játék első negyedórájában az MTK nagy fölénnyel játszik. Majd a Törekvés is felrándul a kék-fehérek kapujához, ahol Kossuth több szerencsével, mint tudással ismételten sikerrel ment. Az MTK és az igaz mérkőzés egyetlen gólját Schlosszer passzából Konrád II. lőtte a 34. percben szép, lapos védhetetlen lövéssel. Ebben a félidőben a korner arány 4:2 a Törekvés javára.

A második félidő közepéig ismét MTK fölény, mely után a kék-fehérek visszaestek. A Törekvés ostrom alá veszi az MTK kapuját. Egy ilyen támadás alkalmával a 31. percben Vágó csak kézzel tud menteni. Megítélt büntető rugás Csapkay a kapu mellé plasszírozza. A Törekvés ezután továbbra is offenzívában marad, s a 36. percben Urik lövését csak Kovács tudja menteni az üres kapuból.

A mérkőzés utolsó percében ismét az MTK vezet néhány veszélyes támadást. Korner arány ebben a félidőben 3:1 az MTK javára.
Befejezésül még néhány elismerő szót kell szentelnünk Schmieger bíró működésének, aki ma pártatlanságával, éles látásával és a helyzetek gyors felismerésében rejlő nagy tudásával a helyes biráskodás klasszikus példáját szolgáltatta.