A jávai szarvascsőrü madár

Vad, szemfüles és okos állat, nagyságra akkora, mint a kisebbfajta pulyka, Hátsó-Indiának és a Füszer-szigeteknek (Borneo, Celebes, Jáva) rendesen sürü, szálas erdőiben lakik. Mindig a fákon tartózkodik, nagy teste dacára is elég jó repül, legtöbbnyire olyan zajjal, hogy a repülő madarat előbb halljuk, mint látjuk. Szemtelen, tolakodó madár, nem igen fél a nagy ragadozó szárnyasoktól se, mert hatalmas csőre kitünő fegyver, amellyel pompásan tud védekezni. Az élelme sokféle; leginkább gyümölcscsel és magvakkal él, de megtámadja a kisebb gerinceseket, és fölfalja a rovarokat is.

Legsajátosabb a szarvascsőrü madarak költése, amelyre hiába keresnénk példát a többi madarak között. Rendesen tágas faodvakban raknak fészket, és a him teljesen "befalazza" kotoló párját ebbe az oduba, csak éppen akkor lyukat hagy rajta, hogy az élelmet benyujthassa, a mig a tojó kotol. A fészekből tehát valóságos börtön lesz, és a tojó mindaddig raboskodik, mig csak fiókái el nem érik a röpülős kort. A him ezalatt lankadatlanul táplálja párját és magzatait, még pedig olyan önfeláldozással és erőfeszitéssel, hogy a költés szakának végén csontvázzá soványodik.

Tickell, angol természetbuvár, aki Jáva szigetén figyelte meg a szarvascsőrü madarat, érdekesen irja le a furcsa állatok költését...
"A bennszülöttek megmutatták a madár fészkét, mely egy galy nélkül szűkölködő, hatalmas szálfa odvában volt, körülbelül 15 méter magasságban. Vastag agyagrakás zárta el az üreget, és csak akkora nyilást hagyott szabadon, hogy a tojó kidughata rajta a csőrét, és a him igy etette a párját. Az egyik bennszülött bambusz-cövekeket vert a fába, és ezeken, mint létrafokon, nagy nehezen fölkapaszkodott az oduig; ott hozzáfogott az agyagrakás szétbontásához, mialatt a him hangosan hörgött, és közben fenyegetőleg röpdözött körülötte, mintha meg akarná támadni.
Mikor a nyilás elég tágas volt, az emberem belenyult, de a tojó ugy megvágta a csőrével, hogy az ember fölordított fájdalmában,és majdnem leesett ijedtében a fáról. Ekkor rongyokba burkolta a kezét, s igy aztán siekrült fészkéből kiemelnie a nyomoruságos külsejű csuf és piszkos madarat. Mikor a madarat eleresztettük a földön, az állat képtelen volt szárnyra kelni, csak a csőrével csapdosott fenyegetőzve és ide-oda ugrált. Végre nagy nehezen fölmászott egy alacsony fára, és ott maradt ülve, mert nagyon meg volt dermedve, és nem tudot a röpülő himhez csatlakozni. Az odu fenekén, egy méternyire a nyilása alatt, egyetlen egy piszkos, világosbarna tojás hevert, fakorhadékból és tollakból készült ágyon..."

Azt a körülményt, hogy a him a költésidejére elfalazza a tojót, megerősitik a többi természetbuvárok is, akik a furcsa állat egyéb szokásait is feljegyzik. Ezek szerint a szarvascsőrü madár társas életet él, komoly, nyugodt tulajdonságai és mozdulatai, valamint önbizalom és méltóság jellemzik. Órahosszáig elül a magas fák tetején, s nyakát behuzván a vállai közé, mozdulatlanul nézi a világot, olyan rendületlen komolysággal, mint a törvényt ülő bírák. Néha elfojtott hangon kvákog, mint az örökbéka, de ha a vadász a furcsa madarak ünnepies gyülekezete közé durrant, s valamelyiküket lelövi a fáról, akkor a sebzett madár oly erős hangon bőg, hogy szinte bámulatba ejt. A hangja ilyenkor a szamár orditásához hasonlít, és nagyon erőteljes, valószinüleg azért, mert a madár légzőcsöve és hangrése szokatlanul csontos.

Fogságban évekig megvannak ezek a furcsa madarak, és különösen a fiatalok nagyon könnyen megszelidíthetők, bár azután is mindig bátrak maradnak, és az idegeneket erősen fenyegetik csőrükkel. Az állatkertekben is jól érzik magukat, bár nagyon falánkak, és a kisebb madarakat üldözik, sőt föl is falják; egymás közt azonban nagyon jól összeférnek.