A franciák nagy offenzivája

A Magyar Távirati Iroda jelenti Berlinből:
Nagy főhadiszállás, 1917 május 6.

Nyugati harctér: Rupprecht bajor trónörökös hadcsoportja: Az Arass-harcvonalon Lenstől délre, a Scarpe mentén és Quéantnál visszavertünk erős angol előretöréseket. Cambraitól délre Villers-Plouich és Gommelieu között az angolok 3 kilométer szélességben heves, de eredménytelen támadásuk alkalmával jelentékeny veszteséget szenvedtek.

A német trónörökös hadcsoportja: Miután április 16-án az Aisne mentén az első francia áttörés meghiusult, az ellenség minden rendelkezésére álló eszközzel uj támadást készített elő, amelylyel messzefekvő célját elérni remélte. A harcképtelenné vált hadosztályokat ujakkal pótolják, uj tartalékokat vetettek harcba, a tüzérségi és aknavetőtűz napról-napra növekedett és végül minden kaliberü ágyuból az eddig legnagyobb erőkifejtést érte el.

A május 4-én Reimstől északra és a Champagneban inditott támadások előfutárai voltak az uj áttörési kiséretnek, amely tegnap az Ailette és Craonne között körülbelül 35 kilométeres arcvonalon megkezdődött. Nehéz küzdelemben, amely egész a késő éjszakába is belenyult, az áttörési kisérletet meghiusitottuk. Az óriási támadást a maga egészében visszavertük. Azok a támadások, amelyek azok ellen a vonalak ellen indultak meg, amelyeket hősies gyalogságunk közelharcban megtartott, vagy ellentámadással visszaszerzett, részben már jól irányzott tüzérségi tüzünkben meghiusultak.

Egyes helyeken legelső árkunk birtokáért még folyik a harc. A Royere-majortól keletre a Chemin des Dames északi lejtőin vagyunk. A franciák, épp ugy, mint május 4-én, tekintet nélkül rendkivüli veszteségeikre, különös hevességgel rohanták meg a Mont d’Hivert, amelyen állásainkat a legnehezebb ágyuik központosított tüzelésével teljesen összelőtték. A magaslat a lejtőjén fekvő Chavreux faluval az ellenség birtokában maradt. Eddig több száz foglyot szállítottunk be. További támadások várhatók. Ma reggel az ellenség La Neuvilletől keletre ismételten megtámadta a 100-as magaslatot. Támadását visszavertük. A Champagneban Nauroytól délnyugatra a franciák több előretörése sikertelen maradt. A május 4-én ott beszállított foglyok száma 672 főnyi legénységre, a zsákmány 20 géppuskára és 50 gyorstüzelőpuskára emelkedett.


Albrecht württembergi herceg hadcsoportja:
Nincs különös esemény.

Légi harcokban és védőtüzünkben az ellenség 14 repülőgépet vesztett. Két léghajót lelőttünk.

Keleti harctér:  Odessza felett tegnap megjelent az első német repülőgép.

Macedóniai arcvonal: A Cserna-hajlásban az élénk tüzérségi tüz tart és különösen hevesen zudul a Paralovónál fekvő állásainkra.
(Wolff-ügynökség)
Ludendorff,
első főszállásmester.