Törekvés – FTC 1:1 (0:0)

Halom-utcai pálya. 1000 néző. – Bíró: Kiss Tivadar.
Aki ma érdekes sportot akart látni, a Halom-utcai pályát kereste föl, a nyujtott küzdelem nívója azonban cseppet sem elégítette ki a közönséget. A Törekvés, amely minden szezonban a legkésőbben jön formába, az idén ugy látszik már csak akkor fog lendületbe jönni, amikor a hadimérkőzések első helyére semmi esélyes sem lesz.

Egyelőre rá sem ismertünk a vasutas csapat nagyszerű őszi kvalitásaira, éppen csak az állóképességét nem veszítette el. Egyébként a csapat játéka még teljesen rendszertelen, a megkezdett akcióknak nincs folytatása, a labdákat rendszertelenül, tervszerűtlenül csapkodják előre, akárcsak footballsportunk kezdő korszakában. Egyénileg Ging és Siegl és a csatársorban Csermely és Urik elégített ki, a többiek szürkén, jelentéktelenül, sőt rosszul játszottak.

Szemre jóval tetszetősebb volt az FTC csapata, amely az első félidőben olyan tűzzel támadott, hogy némi szerencsével half timeig két-három goal előnyt szerezhetett volna, Nemes középcsatár azonban néhány pompás helyzetben a goal mellé plasszírozott menthetetlen labdákat.

A zöld-fehérek csatársora nagyon tetszetős játékot produkált és ha ma még nem is goalképes, a Törekvésnél kevésbé energikus védelemmel szemben bizonyosan érvényesülni fog. A csapat legjobb része a hátvédsor volt, amely hatalmas rugásokkal terelte vissza állandóan a játékot a Törekvés térfelére. A halfok közül a fürge Wilhelm játéka volt a legtetszetősebb, a csatárok közül pedig Nemes magaslott ki.

Az első félidőben jórészt az FTC van fölényben, a Törekvés jól helyezkedő védelme azonban sorra megakasztja a zöld-fehérek ügyesen felépített támadásait. Csak Nemes kerül néhányszor kedvező goalhelyzetbe, azonban rendre hibás.

Szünet után két perccel a Törekvés szerzi meg a vezető goalt. Csermelynek a baloldalra juttatott labdáját Klinga védhetetlenül az ellenkező sarokba plasszírozza. A 11-ik perc meghozza a kiegyenlítést, amikor ugyanis Nemes Weisz centeréből szép goalt rug. A kiegyenlítés után a játékosok vehemensebben folytatják a küzdelmét, ami ismételten tettleges inzultusokra vezet.

Wiener a 15-ik percben összeütközik Urikkal, ugyhogy lesántul, mire Weisz-szel helyet cserél, de csak statisztálni kénytelen. Azon tul a Törekvés kerül fölénybe, de veszélyes helyzetet az utolsóelőtti percben rugott érvénytelen goalján kívül nem teremt. Hauswaldot a 37-ik percbe feleselés miatt kiállították.

Törekvés: Dürr – Horváth, Siegl – Pejtsik, Ging, Hauswald – Csermely, Urik, Viola, Csapkay. Klinga.
FTC: Szamosi – Feldmann, Wiener – Vilhelm, Kiss, Steinitz – Weisz, Dezső, Nemes, Ruttkai, Knoll.