MTK – UTE 7:2 (3:1)

Hungária-uti pálya – 2800 néző. Bíró: Vértes Imre.
A szép tavaszi vasárnap délutánon közel háromezer főnyi közönséget vonzott ki a Hungária-uti pályára a két csapat találkozása. Az MTK ezúttal állította fel először a tavaszi szezonban teljes csapatát, az UTE tavasszal ismételten kiválóan szerepelt s nagy ambícióval készült a mai küzdelemre, hogy a multbeli vereségével a club színeit ért kudarcot kikorrigálja.

Az UTE lelkes munkája azonban csak félsikerrel járt, mert hét gólt juttattak hálójába a kék-fehér csatárok, míg ő maga kettőt tudott viszonozni. A vereség nagysága azonban csak látszólagos, mert az ujpesti legénység a játék első percétől az utolsó pillanatig oly lelkesedéssel, ambícióval és energiával dolgozott, hogy csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk róla.

Az UTE érdemének tudjuk be, hogy a mai küzdelemről emlékezhetünk meg. A kék-fehérek rövid lapos passzjátékkal vezették támadásaikat az ellenfél gólja ellen, míg az UTE gyors szélsőire alapított egyéni akciókkal tarkított támadásai jelentettek veszélyt az MTK kapujára.
A játékosokról szólva elsősorban Schlosszerről kell a legnagyobb dicséret hangján megemlékeznünk. Mint centercsatár lelke volt a támadásnak: labdaosztogatása, bravuros egyéni akciói, csodás driblijei fénykorát juttatták eszünkbe.

Mellette a csapat másik oszlopa Kertész III. volt. Ésszerű helyezkedése, szerelései, labdaadogatása egyaránt dicséretet érdemelnek. A közvetlen védelem oszlopa Kovács volt, míg a belső csatárok a legtökéletesebb stílust játszották. Az UTE csapatában különösen a védelem végzett szinte emberfeletti munkát.

Vogl II. mint jobb hátvéd csapatának legjobb embere volt. A fedezetsor különösen a védelemből vette ki a részét s legjobb embere Baubach volt. A csatársorban Priboj játéka magaslott ki; hatalmas rushvel keresztül vitte egyéni akciói mindenkor góllal fenyegettek. Mellette ma különösen Vogl III: tetszett.

A széllel és nappal hátban játszó UTE támadása nyitja meg a mérkőzést, a rövid tiz perc alatt két kornert rug az ujpesti csapat. Ezután az MTK nyomul fel és a 13. percben Schlosszer szép passzából Schaffer közvetlen közelről meg szerzi az első gólt. A második gólt a 28. percben érik el a kék-fehérek, amennyiben Schaffer élesen lőtt labdáját a kapus védi ugyan, de kiejti, mire a résen álló Schlosszer rendeltetési helyére juttatja.

Az MTK második gólja után az UTE nagy vehemenciával fekszik bele a játékban és fáradozásait a 34. percben siker is koronázza, mikor is Priboj felhasználva az MTK védelem habozását és hibáját, közvetlen közelről megszerzi csapatának az első gólt. A 42. percben lövi Schlosszer Konrád passzából az MTK harmadik gólját.

A második félidő az elsőhöz hasonló öldöklő tempóban folyik le. Az első husz perc rendkívül változatosan telik el, majd a kék-fehérek, majd az UTE kapuja forog veszélyben. A 20. percben Schlosszer kicselezvén az UTE egész védelmét, néhány lépéssel a kapu előtt Konrádhoz passzol, aki menthetetlen gólt lő ki.

Az MTK gólja azonban nem sokáig marad válasz nélkül. A 24. percben Vogl I. vezet támadást és ennek befejezéseképpen élesen a gólra lő. A labda menthetetlennek látszik, mikor Csüdör az utolsó pillanatban kézzel ment. A megítélt tizenegyest Priboj belövi. 4:2 ! Az eredmény mindkét csapatot ujabb és ujabb támadásokra ösztönzi s a közönség izgalma tetőfokát éri el. Az MTK csatársor szebbnél szebb akciókkal támad és a 30. percben a támadások eredményeképpen Schlosszer Szabó beadásából ötre szaporítja a gólokat.

A hatalmas iram okozta a fáradság jeleit csak ezután kezdenek mutatkoznak az ujpestiek védelmén és nem tudják többé megakadályozni, hogy Konrád és Schlosszer a 41. és 42. percben hétre szaporítsák a gólok számát.

MTK: Knapp – Kovács, Csüdör – Kertész II. Kertész III. Vágó – Winkler, Konrád, Schlosszer, Schaffer, Srabó,
UTE: Radl – Vogl. II. Vranák – Baubach, Matesz, Simon – Vogl III. Vogl I. Priboj, Molnár, Szidon II.