A tengeralattjáró

Közvetlenül a világháború kitörése előtt, 1914 jún. 5-én Sir Percy Scott, angol tengernagy a Times-hez intézett levelében a következőt írta:
"Meggyőződésem szerint a tengeralattjáró le fogja győzni a nagy hadihajókat a tengeren éppúgy, a hogyan az automobil legyőzte a lovat az országúton".

Ez a vélemény annak idején nagy feltünést keltett, azonban a szakemberek egyáltalában nem osztoztak benne, hanem puszta rémlátásnak tekintették. Abban az időben nemcsak a költők és a phantasták, hanem a szakemberek is a léghajóban és a repülőgépben látták azt a technikai vívmányt, a mely hivatva van a hadviselés módján változtatni.

A világháború eseményeiből azonban kitünt, hogy ezek ugyan nagyon használható hadieszközök, de a hadviselés módján egyáltalán nem változtatnak, ellenben a tengeralattjáró nemcsak igazolta Sir Percy Scott előrelátását, hanem azon túl is ment. Mert bizonyára ő sem gondolt arra, hogy egy tengeralattjáró egyetlen rövid óra alatt képes lesz három nagy hadihajót a tenger fenekére küldeni, a hogyan azt a "U9" az "Aboukir"-ral, a "Cressy"-vel és a "Hogue"-gal tette.

És bizonyára ő sem merte feltenni, hogy az angol tengerészet valamikor a következő parancsot fogja kapni: "Az ellenséges tengeralattjáró szomszédságából teljes gőzzel el kell menekülni még akkor is, ha valamely megtorpedózott testvérhajót és személyzetét sorsának kell átengedni".

De a meglepetések sorozata ezzel még nincs kimerítve. A tengeralattjáró felfedezésében és tökéletesítésében ugyan nagyon sok nemzet vesz részt, de éppen Németország a legkisebb mértékben. Legalább a világháború kitöréséig így tudtuk. Németország a tengeralattjáró építésében az ötödik helyet foglalta el, még Oroszország is előtte járt. Mutatja ezt a következő statisztikai összeállítás, a mely az 1913-ik esztendőig már kész vagy építés alatt álló tengeralattjárók számát tartalmazza:
Angolország: 97
Franciaország: 86
Egyesült-Államok: 49
Oroszország: 49
Németország: 45
Olaszország: 27
Japánország: 15
Ausztria-Magyarország: 12
97 86 49 49 45 27 15 12

És mégis az történt, hogy ez a kevésszámú német tengeralattjáró arra tudta kényszeríteni az óriás angol és franczia flottát, hogy kikötőkben vesztegeljen. Az új fegyvernemtől való félelem morális hatása a világháború lefolyására vonatkozó képzeteket teljesen megváltoztatta.
Tekintetbe véve a tengeralattjárónak ezt a nagy világtörténeti jelentőségét, szükségesnek tartottuk a reá vonatkozó adatokat – azokat, a melyekhez hozzá lehet jutni – olvasóink részére összeszedni.

Szerkezete.
A tengeralattjáróval szemben az egyik követelmény az, hogy a víz szinén éppúgy mozogjon mint bármely más hajó, a másik követelmény pedig az, hogy bármely időpontban a vizszin álá tudjon merülni és ott tetszés szerinti mozgásokat végezzen és a kívánalom szerint ismét felmerüljön.
A vízszin alá való merülés azáltal válik lehetővé, hogy megfelelő tartályok vizet vesznek fel.