A Mezőssy-ügy

Hetekig nagy izgalomban tartotta a politikai világot Mezőssy Béla földmivelési miniszter ügye.

Magyar Lajos, a "Világ" munkatársa nagy feltünést keltett cikkeiben sulyos vádakkal illette Mezőssy minisztert, azt állítva róla, hogy miniszteri hatalmát a maga gazdasági céljaira használta volna fel, például a Korpaközpont és Haditermény által kiutaltatott korpával és tengerivel önkéntesen gazdálkodott volna. Az ügy iránt még a király is érdeklődött.

A vádak tisztázását ez alkalommal nem esküdtszék elé vitték, hanem választott biróság elé, mely azután kimondotta, hogy Mezőssy minisztert semmiképp sem vezetette a "Világ" által felsorolt ügyekben az egyéni vagyonszerzés szándéka és Mezőssy személyes tisztessége teljesen érintetlenül áll. Ezzel befejeződött az ügy.