A hadviselő államok eladósodása

A háboru a keleti fronton véget ért és ezzel a világkonflagráció első fázisa befejeződött. Ez alkalomból bizonyára érdekes megvizsgálni, hogy a három és félévi háboruskodás költségei minő tőkeösszeget emésztettek fel. 

Erre nézve a zürichi Schweizerische Kreditanstalt által kiadott Effekten Kursblatt legutóbbi száma elég pontos adatokat közöl. Ezen összeállitás szerint a világ háboru költségei eddigelé 500 milliárd frankot tesznek. 

A kétszeres számitás elkerülésére ebből az összegből azonban levonandók azok az előlegek, amelyeket szövetséges államok egymásnak nyujtottak. Ezek mintegy 50 milliárdra rugnak, ugy hogy a világháboru eddigi költségei 450 milliárdra tehetők. 

Lássuk már most, hogy ez az összeg az egyes államok között miképp oszlik meg. 

Anglia hadi kiadásai 1917 végéig 6087 millió font sterlinget tesznek.
Ebből az összegből azonban levonandó 1260 millió font, melyet Anglia szövetségeseinek előlegezett. A nettó kiadás tehát 4827 millió font, feltéve, hogy a nyujtott előlegek annak idején pontosan be fognak folyni. 

Franciaország kiadásai 1917 december végéig 102 milliárd frankot tettek.
Ebből a tulajdonképeni hadi kiadásokra 82 milliárd esik. Ezenkivül decemberben egy 10 milliárdos hadikölcsön bocsáttatott ki, amely a fenti összegbe beleszámitva nincsen. 

Oroszország hadi kiadásai Pokovics kereskedelmi miniszter közlései szerint 1917 augusztus végéig 34,5 milliárd rubelre, vagyis 85,17 milliárd frankra rugtak. Azóta a kiadások valószinüleg elérték már a 100 milliárd frankot. 

Németország a hadi kiadásairól nem publikált számadatokat.
Annyit azonban tudunk, hogy a német birodalmi gyülés eddig háborus célokra 100 milliárd márka hitelt szavazott meg. 

Ausztria-Magyarország hadi kiadásait a zürichi bank jelentése 66 milliárd koronára teszi. Ebből Ausztriára 44 milliárd, Magyarországra pedig 22 milliárd korona esik. 

Románia államadóssága a háboru alatt 5 milliárddal, Törökországé 7 milliárddal szaporodott, Ausztrália 100 millió font, vagyis 2 1/2 milliárd frank hadi adósságot kontrahált. Ugyanennyit vett fel India ás Kanada, 525 millió dollár hadiadósságot csinált. Hollandia 500 millió forintot, Svájc pedig 800 millió frankot vett fel mobilizációs célokra. 

Az Egyesült-Államok a háboruba való beavatkozása óta 6498 millió dollárt vagyis 33,6 milliárd frankot költöttek.