Vázsonyi maradjon igazságügyminiszter

Kedden délután megkezdi a képviselőház az uj minisztériumok felállásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A javaslatot előző nap, vagyis hétfőn délután letárgyalják azt egyesített pénzügyi, igazságügyi és közigazgatási bizottságok, amelyek nevében Rakovszky Iván fogja beterjeszteni az előadói jelentés a Ház keddi ülésének.

Az uj törvényjavaslat tulajdonképen paktum a munkapárt és a kormány között, annak elfogadása tehát biztosítva van. Ezzel aktuálissá válik az uj minisztériumok betöltésének kérdése, mely elé igen nagy érdeklődéssel néznek politikai körökben.

Annyi bizonyos már, hogy az egyik – átmeneti – minisztérium Földes Béláé, az Apponyi-párt egyik alelnökéé lesz. Batthyány Tivadar gróf, aki most a király, a személye körüli miniszter, az ő helyére pedig Zichy Aladár gróf kerül.
Fontos kérdés, amely még eldöntésre vár, a szociális ügyek minisztériumának kérdése, továbbá az ugynevezett választójogi miniszteriumé. Ez utóbbira nézve az Esterházy-kormány megalakulásakor az volt a megállapodás, hogy Vázsonyi Vilmos később átadja az igazságügyi tárcát államtitkárjának, Grecsák Károlynak, ő pedig tárca nélküli miniszter lesz, azzal a határozott feladattal, hogy megalkossa az uj kormány legfontosabb, legnagyobb munkáját, a választójogi törvényt.

Azóta némikép megváltozott a helyzet Vázsonyi megkezdte igazságügyminiszteri müködését tevékenysége mindjárt az első időben általános népszerűséggel találkozott. Birói, ügyészi és ügyvédi körökben egyaránt a legnagyobb szimpátiával fogadták eddigi müködését és bejelentett programmja a legszélesebb körökben helyesléssel találkozott.

Az indemnitással kapcsolatban a birák előléptetéséről benyujtott javaslatát igen hálásan fogadták birói körökben és azok a nyilatkozatai, amelyeket a birói függetlenség kiépítéséről mondott, jogos várakozással töltik el mindazokat, akik régóta követelik a magyar alkotmány e legfontosabb biztosítékának törvényhozási rendezését. A gyorsított eljárás reformjára meginditott akciója nemcsak a jogászok körében, hanem a közvéleményben is osztatlan tetszésre talált. Végül az Ügyvédi Kamara is nagy várakozással tekint Vázsonyi igazságügyminiszteri működése elé. Ilyen körülmények között jogászi és politikai körökben mozgalom indult meg annak érdekében, hogy kérjék fel a kormányt: Vázsonyi ne legyen többé csak ideiglenes igazságügyi miniszter, hanem tartsa meg továbbra is ezt a tárcát, melynek keretében kiváló jogi és politikai tudása a legtökéletesebben érvényesülhet.

Hivatkoznak arra, hogy azt a feladatot, amelyet a választójogi blokk Vázsonyira bizott, tudniillik a választójogi törvény megalkotását, az igazságügyminiszteri székben is végrehajtja, hiszen ennek a törvényjavaslatnak megalkotása nem tartozik szorosan véve egy tárca kötelékébe sem és az igazságügyminiszter a kormány többi tagjaival egyetértésben döntő szerepet kaphat a képviselőhz nyári szünete alatt Vázsonyi a kormány többi tagjaival, különösen a belügyminiszterrel egyetértésben elkészítheti a választójogi javaslatot, azután pedig egész munkaerejét az igazságügyi reformoknak szentelheti.

Ennek a megoldásnak egyelőre még akadályai is vannak, így az is, hogy a kormány Grecsákot, mint jövendőbeli minisztert kérte fel az igazságügyi államtitkárság elvárására. Ez azonban nem olyan akadály, melyet az idők folyamán kellő tapintattal el ne lehetne simitani.