Hadikölcsön és vagyonadó

A Pénzintézetek Országos Egyesülete a fővárosi és vidéki intézetek részvételével Éber Antal elnöklésével látogatott nagygyülést tartott. Éber Antal megnyitó beszédében utalt arra, hogy a pénzintézeteknek kötelességük, hogy megnyugvást vigyenek bele az ország közvéleményébe, mert ma az országban a nagy adóztatás kérdése és a hadikölcsön jósága miatt nagy nyugtalanság mutatkozik.

Meg kell nyugtatni az országot, hogy bármilyen nagy adók lesznek is, ezek okvetetlenül szükségesek az államháztartás rendjének helyreállításához és épp ezek a nagy adók az eszközei annak, hogy a hadikölcsön beváltása és kamatszolgáltatása zavartalan legyen.

Utána Székely Ferenc takarékpénztári igazgató kifejtette, hogy a magyar jegybanknak fönnállása első idejében kétféle bankjegy forgalma lesz: a saját tőkéjén és a bankszerü fedezeten alapuló jegyforgalom és a háborúból fönmaradt óriás bankjegytömeg. Utalt arra, hogy mennyire kivánatos, hogy az önálló magyar jegybank szerves kapcsolatban álljon a többi jegybankkal.

Kálmán Sándor, Kondor Alfréd dr. fölszólalása után Hantos Elemér részletes javaslatot terjesztett elő a hadikölcsönök árfolyamának megszilárditásáról. Kifejtette a többi között, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját hadikölcsönökben kellene fizetni és meg kell neki engedni, hogy a hadikölcsönöket a kibocsátás árfolyamán vehessék föl a mérlegbe, a földbirtokreformmal kapcsolatban pedig meg kellene engedni, hogy a vásárolt földet hadikölcsönnel lehessen kifizetni. 

Tiszavári Dezső felszólalása után Éber Antal kifejtette, hogy a földbirtokreformban nyerészkedésre alapitott pénzintézetek nem vehetnek részt, de a vidéki pénzintézeteknek szerepet kell juttatni az akcióhoz szükséges kölcsönök lebonyolitásánál.

Károly Lajos hozzászólása után Katona Sándor kormánybiztos kijelentette, hogy az állam minden tartozásának meg fog felelni és hogy az adóterhek elosztása arányos és igazságos lesz. 

A gyülés után a résztvevők küldöttségben jelentek meg a földmivelési- és a pénzügyminiszternél. Buza Barna kijelentette, hogy természetes kötelességének tartja, hogy a pénzintézeteket, amelyek ugy látszik valóban nehéz helyzetben vannak, minden erejével és lehető módon segitse. Jól esik hallania, hogy egyetértenek az ő fölfogásával, hogy a földbirtokreform lebonyolitásánál a nyerészkedés ki legyen zárva.

Ezalatt azonban a polgári bank nem bocsáthatja a feldarabolt bankjegyet ismét forgalomba, hanem kénytelen egész szelvénybankjegyeket kibocsátani, csak azért, hogy rövidesen azokat is feldarabolva kapja vissza. Ilyképpen természetesen a szelvénybankjegy rendszer, tekintve a bankjegyek magas előállitási költségét, egy kissé drága mulatság volna.

Azonban volna egy megoldás, mely valósággal Kolumbus tojására emlékeztet, annyira egyszerü: ragasztassa össze a jegybank a hozzá visszaözönlő bankjegyszelvényeket perforált bankjegy-ragasztópapirossal, igy ugyanaz a bankjegy háromszor-négyszer is megteheti a körfolyamatot és három-négy körfolyamat alatt annyira elkopik, hogy egyébként is teljesen megérik a végleges bevonásra.