Földosztás és állami biztositás

Lapjaink egy barátja következő sorokkal keresett fel:
Akár lesz földosztás, akár nem, bármely módozatok szerint lesz keresztülvive, nem csak hasznos, – célszerü – de szükségesnek, ugy az állam mint az egyes polgárokra nézve is előnyösnek vélem, ha az állam a tüz-, esetleg jégbiztositást is saját kezelésére venné, szóval monopolizálná s minden gazdára kötelezővé tenné, hogy házát, gazdasági épületeit, terményét, felszerelését tüz ellen biztositsa. Felölelhetné e szervezet az állatbiztositást is. 

Még olcsóbb dijtételeknél is nagy haszna lenne az államnak s előnye a polgároknak. 

Azt hiszem, e kérdés ily megoldása bővebb indokolásra nem szorul.
Hány eset van, hogy községek nagyrésze leég, hogy terményeik összezsufolva vannak a községen kivüli szérükön, hol tüz esetén a mentés alig lehetséges. – Biztositatlan pedig még mindig nagyon sok akad. 

Midőn mi e sorokat közreadjuk, megjegyezzük, hogy ugy a szerkesztőség, mint Horog M. munkatársunk már többizben is irt ezen tárgyról s nemcsak a tüz- és állat-, de az élet- és a jégbiztositást is államositani kivántuk. Ujabban értesültünk is, hogy e tárgyban a kereskedelmi miniszteriumban előtanulmányokat végeznek, de hogy mennyire haladtak, arról még hirt nem kaptunk.