A viviszekció

Szándékosan használtuk ezt az idegen szót, amelynek magyar elnevezése = élveboncolás, mert ezt a szót széltében, hosszában alkalmazzák s mert igen sok ferde fogalom zavarja össze azokat a tényeket, amelyek az élveboncolással összefüggnek, ezen a helyen célszerü az élveboncolásról egyet-mást elmondani. Boncolás fogalma alatt rendesen azt értjük, hogy az orvosok a hullát fölbontják, hogy az elmulás okát megállapitsák. A boncolásnak a hullán tehát fontos orvosi és tudományos célja van. Nemcsak emberi, hanem állati hullán is, met az orvosi tudomány a halál okából arra is tud következtetni, hogy mi módon lehet a beállott halálesetnek más, élő, de veszélyeztetett testén elejét venni.

Ámde az orvosi tudomány azokat a tapasztalatokat, amelyeket a hullaboncolásnál szerzett, értékesiteni akarja, s azt már nem lehet hullákhoz kipróbálni. Ehhez élő szervezet kell. Embert erre a célra még a fegyencek sorából sem ad a társadalom, holott igen sok komoly hang szólal föl amellett, hogy a halálbüntetés helyett azokat az elvetemült, jó utra többé nem térithető gonosztevőket legalább arra használják föl, hogy az orvosi tudomány ezeken kisérletezzék a tisztes társadalom és a becsületes emberiség üdvére. Ez azonban csak terv és remény marad, ehhez még egyetlen egy állam sem adta meg a beleegyezését, pedig igen sok a tekintélyben sulyos érv szólt mellette.

Tehát ha nincs ember, van állat. Az állat az ember egyéni tulajdona, azt leölheti, eladhatja, azzal azt tehet, amit akar. Az orvosi tudomány tehát az állatokkal kisérletezik oly célból, hogy abból az emberiség számára hasznos tapasztalatokat szerezzen. A leölt állat hullája azonban nem alkalmas arra, hogy azon kisérletet végezzenek. Élő szervezet, élő test kell, amely visszahat azokra a próbákra, amelyeket vall, vagy benne végeznek. Igy például közismert kisérletet végeztek a német orvosok majmokkal, amelyekbe beleoltották az álomkór bacillusait, hogy megfigyelhessék a kór tüneteit, kisérletezhessenek a gyógyitás módjaival, s ha megtalálják az ellenszerét, azt az emberiség üdvére használhassák föl.

Az afrikai gyarmataikon egész telepet rendeztek be, több száz majmot szereztek e célra, s elhelyezték apró ketrecekben. Mind beoltották pontosan huszonnégy óránként egymásután, s óráról órára figyelték azokat. Hónapokon át tartó rendkivül költséges és fárasztó munka után megtalálták az ellenszert, s talán ötven majom pusztulása árán az egész emberiségre értékes gyógyszert találtak. A képünk is egy olyan élveboncolás esetét mutatja.

Itt azonban már nem kisérletről van szó, hanem egy befejezett tudományos eljárásról, amit himlőoltásnak neveznek. A himlő tudvalevőleg az ember vérében lévő ártalmas anyag, amely ha előtör és elhatalmasodik az ember testén, megöli az egészséges vért s az ember meghal. Az orvosi tudomány egyik legnagyobb vivmánya, hogy megtalálta a himlő ellenszerét a nyirkot, azt a himlő oltóanyagot, amellyel az emberek vérét beoltják az oltás helyén egy himlőbetegséget bonyolitanak le, s ezáltal az egész vértömeget mentesitik a himlőméreg rombolásától.

Hogy ezt az ellenszert megtalálták, egyedül az élveboncolás művészetének lehet tulajdonitani. A szarvasmarha belsőrészeiben fedezték föl a himlőoltó anyagot, amelyet onnan ki lehet venni anélkül, hogy azért az állat életét is ki kellene oltani. A tehenet tehát lekötözi, mozdulásra képtelen állapotba hozzák, esetleg el is kábitják, mint az embert, ha műtétet végeznek rajta, fölnyitják a bőrét, megtisztitják az elven husrészeket minden kóros és oda nem tartozó anyagtól s kivonják az oltónyirkot. Azután visszateszik a lefejtett bőrt, bevarrják s az állat hamarosan kiheveri a műtét szenvedéseit.