Légi közlekedés

Ismeretes, hogy Németországban már a világháború kitörése előtt volt légi közlekedése, mert a zeppelinek bizonyos városok között előre meghatározott időben rendes járatokat tartottak, melyekben bárki részt vehetett, a ki a megszabott menetdíjat lefizette. Minden jel arra mutat, hogy a békekötés után a légi közlekedés sok helyen egészen rendszeressé fog válni. A szakfolyóiratok máris sokat foglalkoznak ilyenfajta tervekkel.

Ezekben nem is annyira a zeppelinek, mint inkább a repülőgépek szerepelnek. Bizonyára a zeppelinek – vagy általában a merev rendszerű légihajók – is nagyot fejlődtek a világháború alatt, de egészen kétségtelen, hogy a repülőgép fejlődése sokkal hatalmasabb. A repülőgépen való közlekedés a világ három esztendeje alatt olyan magas tökéletességre emelkedett, a melynek eléréséhez rendes, normális békés viszonyok között talán tízszer annyi idő lett volna szükséges.

A lét és nemlét kérdése a gyárosokat, a mérnököket és az aviatikusokat olyan merész lépések megtevésére sarkalta, melyekre normális viszonyok mellett csak hosszas kísérletek és előkészületek megtevése után szánták volna rá magukat. A világháború alatt semmi sem volt elérhetetlen, ha a siker némi reményével kecsegtetett. Így történt, hogy a repülőgép ma már egészen biztos közlekedőeszköznek tekinthető.

Világos, hogy a világháború alatt a repülés problemájában megnyilvánult rengeteg szellemi és anyagi energia, a békekötés után nem válhatik semmivé. A harczban álló államokban igen sok repülőgépgyár alakult, melyek a békekötés után egyszerre elvesztik egyetlen megrendelőjüket, a hadsereget és így bizonyára fokozott erővel vetik rá magukat és rendszeres személy- és levélszállító repülőgépek gyártására. Képzett repülőgépvezetőkben sem lesz hiány, mert a világháború alatt nagyszámú fiatalember vált jeles aviatikussá.

Az idők eljövetelét leghamarabb Amerika érezte meg mert – miként azt a Deutsche Luftfahrer – Zeitung jelenti – Newport – Newsban vállalat alakult rendszeres repülőgépközlekedés lebonyolítására és a vállalat már megkezdte működését. Kezdőállomása Newport-New, végállomása Newyork, ezeken kívül a repülőgépek kikötnek Norfolkban, Jamestonban, Richmondban, Washingtonban, Baltimoreban, Philadelphiában, Atlantic Cityben és Asbury Parkban. A használt repülőgépek nagyobbrészt vizirepülőgépeknek vannak kiképezve, úgy hogy állomásaik a tengerparton vannak. Vannak köztük olyanok, a melyek a vezetőn kívül csak egy utast, de olyanokat is, a melyek 3-4 utast szállítanak.

A menetdíjak persze még igen magasak, de mégis tömegével jelentkeznek utasok. Természetes, hogy idővel az árak nagyon kis törtrészeikre fognak lecsökkenni.