A franczia kormány bukása

A franczia kormányt elérte háborúra uszító elődeinek és társainak sorsa: Painlevé miniszterelnök ki még csak egy pár nap előtt tartott harsogó szónoklatot és kapott bizalmi szavazatot november 13-án kénytelen volt beadni lemondását. Utóda Clémencuan, a „vaskezű”, ki annyi franczia kormányt buktatott már – s a ki a háború legkitartóbb hívei közé tartozik. Majdnem általános vélemény, hogy Francziaországnak ez az utolsó próbálkozása a háború továbbvitele érdekében – tovább már bajos lesz fokozni a háborús dühöt.

Painlevé kormánya bukásának története a következő:
Painlevé a franczia kamara november 13-iki ülésén nyilatkozatot olvasott fel, a mely így kezdődik: A legutóbbi idők mélyreható eseményei kötelességévé teszik a kormánynak, hogy nyilatkozatot tegyen, Az egyik az, hogy a pétervári extremisták átmenetileg hatalmukba kerítették a várost. Noha a legutolsó jelentésekből kivehető, hogy az ideiglenes kormány a hatalmat helyre tudta állítani, a rázkódás utohatásai még egy ideig érezhetők lesznek.

A másik az, hogy a keleti fronton beállott viszonylagos mozgási szabadság, a melyet az orosz hadseregek engednek a német hadseregeknek, az utóbbiaknak lehetővé tette, hogy számos hadosztályt az olasz harcztérre küldjenek. Az olasz északkeleti arczvonalat még ki nem derített körülmények közt áttörték. A második olasz hadsereg, a mely néhány héttel előbb a bainsiszai felsíkon fényes győzelmet vívott ki, sajnálatos visszavonulása alkalmával jelentékeny veszteségeket szenvedett. A velenczei tartomány szabadon állott az ellenség betörésére. Ez a súlyos, váratlan helyzet azonnali gyors intézkedéseket követelt. A nélkül, hogy hívásra vártak volna, franczia csapatok siettek oda és az olasz fronton oly mozdulattal foglaltak helyet, a melynek gyors és pontos végrehajtása csodálatot keltett mindazokban, a kik erről tudomást szerezhettek. Ma már angol csapattömegek is özönlenek az Alpokon túlra.

Ez a törekvés vezetett Anglia, Francziaország és Olaszország haditevékenységének egységessé tételére a közös, legfőbb haditanács révén, a melyhez kétségtelenül az Egyesült-Államok kormánya is csatlakozni fog. Orosz- és Japánországgal is tárgyalnak a csatlakozás dolgában. Ez a legfőbb haditanács nem állapítja meg a hadműveletek részleteit, csupán az általános hadipolitikát irányítja, azonkívül elkészíti a szövetségesek közös terveit és olyképpen használja fel a segítőforrásokat, hogy a lehető legnagyobb szolgálatot tegyék.

A tanácsban minden kormánynak két képviselője van, és havonkint legalább egyszer összeülnek Francziaországban. A tanácsot a szövetségesek állandó és közös vezérkara támogatja, a mely egyuttal a jelentések gyűjtőhelye és szaktanácsadó is. A haditanács elhatározásait sem fogják partikuláris érdekek befolyásolni. Ezek az elhatározások minden csata általános képére vonatkoznak és az egyes érdekelt kormányok fogják részleteiben kidolgozni. Azzal a szemrehányással szemben, hogy nem egy tanácsadó testületre, hanem egy egységes főparancsnokságra van szükség. Painlevé kijelentette, hogy ily nehéz körülmények között okosabb dolog az azonnal lehetségest megvalósítani, a helyett hogy hónapokon át várnánk valami jobbat.

A parlamentet foglalkoztató többi nagy katonai kérdésekről, az angol front megközelítéséről Painlevé kijelentette, hogy a két főparancsnok között ideiglenes megállapodás történt és azt – az időpontot természetesen nem lehet megnevezni – igen rövid idő alatt végre fogják hajtani. De a házban mindenki be fogja látni, hogy éppen most a hadieseményekre való tekintettel nem lesz szó arról, hogy a frontról további évfolyamokat elvonjunk. Az ellenség erőfeszítéseivel szemben a szövetségesek ugyanolyan mértékű erőfeszítéseit kell szembehelyezni és katonai erejüknek egy kis töredékét sem szabad felhasználatlanul hagyni.

De nemcsak katonai téren, hanem közgazdasági téren is a kormány tervszerű együttműködést és teljes egységességet akar elérni a szövetségesekkel. Az Egyesült-Államok közreműködése a közös munka e problémáiban katonailag és gazdaságilag nélkülözhetetlen és a nagy amerikai nép biztosan részt vesz a szövetségesek legközelebbi konferencziáján. Az amerikai nép képviselője, House ezredes, remélhetőleg végre el fogja érni a gazdasági és pénzügyi téren való egységességet. Éppen azért, mert a szövetségeseknek óriási segítő eszközök állnak rendelkezésére, van szükség a szövetséges népek szent egységére. A csodálatraméltó franczia nemzetet sem az ellenség fenyegetése, sem a hadiszerencse szeszélye nem fogja megingatni mindaddig, a míg az igazság követeléseit és akaratát nem érvényesítette. Painlevé végül kijelentette, hogy belemegy mindennemű interpelláczióba, a mely politikai vagy katonai természetű, de belpolitikai kérdéseket nem akar fenyegetni.

Abel Ferri ezt jelentette ki: A szövetségesek közös vezérkarának megalakítása csupán azt czélozza, hogy a szövetségesek egy közös titkos irodáját létesítsék. A cselekvés egységességét sokkal inkább a haderők összeolvasztásával és az angol-franczia front tervezetével fogjuk elérni. Eddig ez a front mesterségesen két részre tagozódott.

Lemerey egy közös főparancsnokság megalakítását kivánja.

Millerand volt hadügyminiszter kijelenti, hogy az az egyetlen segítség az volna, ha az entente elhatározná magát, hogy a vezetést egy generalisszimuszra bízza. (Tetszés különböző padokon. Ellentmondás a szélsőbaloldalon.)

Renaudel felszólítja Painlevét, hogy ismertesse azt a politikát, a melyet Londonban és Olaszországban képviselt.

Painlevé miniszterelnök azt felelte, hogy a kamara maga jelentse ki, vajjon megvan-e a kormánynak a kellő tekintélye arra nézve, hogy Francziaországot a szövetségesek közös vezérkara nem foglalkozik majd a katonai hadműveletek részleteivel és nem fogja játszani a főparancsnoki szerepet. A szövetségesek vezérkara inkább a hadműveletek ellenőrző irodája és a hadsereg technikai eszköze lesz, a mely a különböző kormányok nézeteit egymáshoz közelebb fogja hozni és a kormányokat egységesen harczra egyesíteni.

Ha ezt az intézményt már korábban megalakítják, úgy talán az olaszországi katasztrófa nem következett volna be. Painlevé ezután londoni utazásáról beszélt, azután így folytatta: Olaszországban kínos helyzetet találtunk és elhatároztuk, hogy segítséget nyujtunk szövetségesünknek. A kormány semmiféle felelősségtől nem fog visszariadni, hogy a helyzettel minden lehető erő felhasználásával megbirkózzék. Ha Francziaország nem fog vonakodni, hogy kötelességeit teljesítse, úgy a szövetségesek sem fognak vonakodni, hogy kövessék Francziaország példáját.

Lagnicux azt kérdezte, hogy mirevaló a front egységessége, ha a szövetségeseknél a régi évfolyamokat nem hívták be, míg a régi franczia évfolyamokat nem bocsátották el.

Painlevé azt válaszolta, hogy most nem lehet a frontról elvonni a katonákat. Ez a rendszabály azonban nem lesz végleges és ez irányban is közös intézkedés fog történni.

A kamara ezután 250 szavazattal 192 ellenében elfogadta Gardert napirendjét, a melyhez a kormány is hozzájárult.

Accambray interpellácziót akart intézni a hadügyminiszterhez a szónok ellen szórt rágalmak dolgában.

Painlevé kijelentette, hogy egy alapos vizsgálat tisztázta Accambrayt minden vád alól, Accambray azt felelte, hogy vétkesek megbüntetését kivánja (Nagy izgalom.) Nagy zaj közepette Accambray a vizsgálat befejezéséig elhalasztja interpelláczióját.

Ezután több interpelláczió volt napirenden a belső politikáról, valamint különböző, folyamatban levő bírósági eljárásról. Painlevé az interpellácziók tárgyalásának a szövetségek konferencziája utánra való elhalasztását kívánta. Különböző képviselők azonban a vita nyomban való megkezdését kivánták.

Painlevé ragaszkodott ahhoz, hogy az interpellácziót halaszszák el november 30-ra és felvetette a bizalmi kérdést.

Az interpellácziók elhalasztását 277 szavazattal 186 ellenében elvetették.

A kormány tagjai a ház nagy mozgása közben elhagyták a termet.

A kormány a kamara ülésének befejezése után beterjesztette lemondását.