Egyik délmagyarországi községben sírva szaladt a csendőrlaktanyára egy szegény özvegyasszony. Azaz nem is olyan tulságosan szegény. Akármelyik lipótvárosi butónos dáma is megirigyelte volna. A napokban leölte a disznaját és az áldásos müvelet következtében egy egész évre való zsirt, egy kosárra való kolbászt, sonkát, szalonnát, disznósajtot s egyéb olyan jófélét helyezhetett el a kamrájában; amiről ma csak a régi jó idők emlékére mesél.... Sajnos, ez is csak a multé volt. Mert isten verte pernahajderek szent vasárnap virradóra ugy kirámolták a kamráját, hogy a disznó földi maradványai mind egy szálig eltüntek.
- Mi lesz velem tekintetes csendőr urak? – siránkozott keservesen az asszony. Kuporgattam egész évre és most minden odavan. Csak magukban bizom.
- Majd megnézzük! Kár óbégatni! – vélekedtek biztatón a csendőrök és mindjárt el is indultak, mindenekutána ehhez elsősorban egy kis "helyszini szemle" kell.
- Hát ide éjszaka gyüttek! – állapították meg, még pedig a kéményen másztak be.
- Nem bánom én akárhogyan jöttek! – sirt tovább az özvegyasszony. Inkább a disznóságomat kerítsék elő.
- Meglösz az is! – szólt az egyik csendőr és egy rezes pitykegombot emelt fel a padlóról. Jobbról-balra nézegette, aztán önelégülten zsebrerakta. Annak a pitykegombnak még lesz szava is.
A vasárnap letelt még pedig minden különös eredmény nélkül. Nehéz dolog még az ilyen kófic szallonnatolvajt is elfogni. Egy kicsit tehát fáradtan tértek be a csendőrök a falu ivójába, ahol a falusi leányok meg az a pár legény, aki megmaradt, egy pár ágról szakadt moré cincogása mellett táncot rendeztek.
Különösen egy legény volt nagyon hangos. Jól bekaphatott a borból. A duhaj természete miatt nem szerették a leányok s csak kényszeredve mentek vele táncra.
- Hallod-e Julcsa, de kényes lettél! – ripakodott az egyik leányra. Nem köllök neked talán azért, mert nem olyan cifra a dolmányom.
A csendőrök önkéntelenül odanéztek. Vajjon mit szól a Julcsa, a falu legrátartibb leánya?! Nem szólt az semmit, csak a vállát vonogatta megvetőn.
Ejnye....! – fakadt ki a legény és többet is mondott volna ha hirtelen egyik csendőr elébe nem áll.
- Hát bizony Józsi el is van ám nyűve a dolmányod. Ni itt meg egy pitykegombod is leszakadt. Vajjon hol vesztetted el?
Tudom is én! Nem tartom számon. Aztán mi baja van velem az urnak?!
Csak lassan! Mert én tudom, hol vesztetted el. Meg is találtam a Varjasné – kamrájában, ahol az a sok disznóság lógott.
Erre nem volt elkészülve a legény. Bambán nézett jó darabig.
- No és mi közöm nekem ehez! – nyögte ki végre.
- Az, hogy most velünk jössz!
Az özvegy asszony disznósága egy félóra mulva mind megkerült. Felerészben a betörő egyik pajtásánál volt, akit nemsokára szintén megvasalva vittek a csendőrök.