A szives budapestiek

Valószinüleg nem kevesen lesznek, akik sehogy sem akarják megérteni, hogyan kerül a szives és budapesti egymás mellé. Legalább a budapesti utcai képek és jelenetek nem tanuskodnak amellett, hogy a budapesti közönség és udvariasság elválaszthatatlan fogalom. Nem kell egyebet tenni, mint egy villamos utazást végigkinlódni! ….Ruhafoszlányok, letaposott cipők, s kék foltok beszélhetnek arról, minő kalandokon megy át valaki, mikor egy szakaszjegy arányában végigkocsizik.

Akadt azonban egyszer mégis egy vidéki ur, aki egy egész délután törhetetlenül meg volt győződve arról, hogy a budapesti közönségnél szivesebb és barátságosabb közönség nincs sehol. Igaz, hogy este az az illető a tévhitéből már erősen kiábrándult, sőt annyira kiábrándult, hogy sietve a rendőrségre jött. Történt pedig az eset a következőképpen:

Egy vidéki gazdálkodó a történet hőse, aki élete párjával feljött Budapestre. Mindössze néhány napról volt szó azzal a kimondott céllal, hogy egy kis ruházattal szerelődjenek fel. A tárcát tehát a vidéki úr előbb alaposan megtömte. Mielőtt azonban hozzáfogtak a vásárláshoz, az asszonynak eszébe jutott, hogy valamelyik gőzfürdőben egy kissé felfrissiti reumás tagjait. Addig is a férje a Rákóczi-uton sétálgatott egy kis kirakatszemlére.

Amint igy egy kirakat előtt megállott, egyszerre csak elcsuszott s egész teste sulyával nekiesett a kirakat ablakának, mely betört alatta. A kirakatablak széttört üvegjei összevisszavérezték az arcát….Szörnyen megijedt a jámbor, alig tudott feltápászkodni. Szinte szerencse, hogy a járókelő publikum közül egyszerre annyi odarohant, felsegitették, s törölték le a vért az arcáról. Megható szamaritánus módra vették gondjaikba, valaki kocsit is szerzett s betámogatták az öregurat, hogy a szálloda szobájában heverje ki az ijedtséget.

Nem történt tehát nagy baj. Csak a felesége mosdatta, pirongatta az urát, hogy lám nem tud vigyázni. Rosszabbul is járhatott volna.

- Hát az igaz! – nyögdicsélt az öreg úr – hanem mégis csak látszik, hogy finom ez a pesti nép. Odahaza, hogy kinevettek volna!...de itt rögtön jöttek s olyan kedvesen segitettek.

Egy pár angol flastrom felrakása után az öreg ur annyira megvigasztalódott, hogy már a vacsorához is lemehetett. Az étel izlett, s pompás volt a bor is.

- De azért feküdjünk csak le! – inditványozta az asszony. – Mégis csak belesápadtál egy kicsit.

Az asszony szava parancs, az öreg úr tehát fizetni akart. És most jön a meglepetés! A tárcája a sok pénzzel eltünt. Sőt az aranyóra is, mintha kiesett volna a zsebéből. Nem kellett nagy bölcsesség hozzá és a mi vidékink is rájött, hogy pénzét, óráját az iménti szives és kedves támogatók lopták ki a zsebéből. És bizony most már egyáltalában nem elragadtatva a finom budapestiektől, a rendőrségen megtette feljelentését. Ott pedig már megelőzte a kereskedő, aki meg amiatt tett panaszt, mert az öreg úr körül támadt tolongásban viszont az ő kirakatát is kifosztották – ismeretlen tettesek, szives budapestiek.