Újjászülethet-e a meseország?

Az ember óhatatlanul párhuzamot von, amikor elolvas egy-egy régi újságcikket. Eljátszik a gondolatkísérlettel, mi lenne, ha ma …?

Mi lenne például, ha így elevenedne meg „Budapest utczai élete”, és a tudósító az eredeti kifejezésekkel most sorakoztatná fel az utcai árusok és szolgáltatók képeit?

Botrány. Legelébb nemzetközi.
Másnap a bratislavai parlament egyhangúlag ítélné el a magyar nacionalizmust, amiért is letótozza a bocskorát levetett atyafit.

Nem tétlenkednének ombudsmanjaink sem.
Hónapokig vizsgálnák, hogy vajh, a virágárusra használt „sváb asszony”, a boszniai csecsebecsét árusítóra a bosnyák jelző és a már említett hanyatt esős szlovákra az üveges tót kifejezés nem sérti-e a kisebbségi jogokat.

Egyébként se reinkarnálódhatna az utcakép, mert a felsorolt árusok és szolgáltatást végző derék iparosok nem férnének el az utcán.
Gondoljunk csak bele, hány APEH-ellenőr lesné a számlaadást. Aztán lecsapnának a Zoll-osok minden bosnyák árura, a munkaügyis felügyelők egymást érnék, hogy legális-e a cipőtisztító, az utcai asztalos és a kalapos tevékenysége. Ne is beszéljünk az ÁNTSZ ellenőreiről, akik a fogyasztóvédőkkel kart karban vizsgálnák a perecz, czukor, csokoládé és krumpliczukor eredetét és szavatosságát.

De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy a kis kucséber-gyerekek védelmében milyen nyüzsi indulna a gyámügyeken, a rendőrségen, a gyermeki jogok országgyűlési biztosa irodájában. Ajaj!

A czukros bácsiról meg már ne is beszéljünk!
Hány csalódott kis tini mocskolná, mert tényleg csak édességet árul.

Összegzem hát.
Ez az utcakép így már nem jöhetne létre, vagyis a tudósítás minden sora hamis. És most veszem észre a legnagyobb tévedést: „Megél mindegyik, még ferde szemmel se néz a másikra”!!!