Kenyérkereső gyermekek

I. Szegény emberek gyermekei alig cseperednek fel, már részt vesznek az élet küzdelmeiben. Különösen, Budapesten, ahol annyi a nyomorgó szegény szülő, akik már nem tudnak dolgozni. Ilyenkor a gyermekek veszik át a kenyérkeresés gondját. E szegény csöppségek életéből valók felvételeink.

1. A nótás fiu. Daloskönyveket árul az utcasarkokon és az egyes nótákat szünet nélkül hangosan énekli. Állandóan nagy közönsége van.

2. Gyufát áruló gyerek. Ezzel tulajdonképpen a koldulást leplezi, az emberek szánalomból is vásárolnak tőle.

3. Kis rikkancs. Egyik legjövedelmezőbb foglalkozás volt, mielőtt rendelettel meg nem tiltották.

4. Piccolók. Kávéházak füstös levegőiben szivart, cigarettát árulnak s lapokat hordanak a vendégeknek. Terhes, de elég jól jövedelmező foglalkozás.

II. A szegénység, a gond korán kihajtja a gyermekeket az utcára, a műhelybe és más kenyérkereseti pályákra, ugy hogy nekik nincs is gondtalan gyermekkoruk. Míg más boldogabb kortársuk játszik, ők már törik kis testüket a mindennapi nehéz munkában, mert szüleik öregek, betegek s kis testvérkéik éheznek odahaza, képeink:

1. A boy Budapesten már több száz gyereknek ad kenyeret ez a foglalkozás. A boy hivásra megjelenik s a küldönc szerepét ügyesen és gyorsan végzi.

2. A suszterinas. Vidám fickó huncut és élelmes. Azonban fizetést nem igen kap, csak a borravaló a jövedelme.

3. A váltóállító fiu. Nagy tekintélye van a gyermekek előtt s ezt egyenruhájának köszönheti. Most még kicsi a fizetése, de ha megnő, villamos kalauz lesz belőle.

4. A kis portások. Szállodai alkalmazottak. Fizetésük alig van, de sok borravalót kapnak a vendégektől.