A világháboru a csempészkedés mesterségét is soha nem gondolt kifejlődésre emelte. Határrendőreink köteteket tudnának elregélni azokról a fortélyokról és leleményességekről, melyeket a határon túl lakó testvéreink élelmezésének feljavitása érdekében jobb ügyméltó buzgósággal alkalmi és professzionátus csempészeink kifejtenek. Természetesen éppenséggel nem önzetlen alapon. A csempészkedés igen jó üzletnek bizonyul, mely busás hasznot hajt. Öt kiló nullás liszt, melyért szivesen ad az osztrák sógor akár egy pár vadonatuj elegáns cipőt is. Hátha még egy kis zsirban utazol?! Zsirért akár a kabátját is odaadja akárki!
Sok más egyéb élelmiszerrel is csempészkednek. Van is csempész elég!
A csempészet azonban nemcsak a mi speciális üzérnyavalyánk. Sokat harcolnak ellene a semleges államok is, legkülönösebben Svájc, melynek hatóságai – és viszont – állandó surlódásban vannak a csempészekkel. De a trükkök kifogyhatatlanok. A svájci határon például a vállalkozó kedvü kartársak a határmenti városokban és falvakban lakó gyermekekkel szövetkeznek. Megfelelőn pakkolt csomagocskákat adnak nekik át s a gyerekek szorgalmasan futkosnak ide-oda.
A csomagnak nem kell nagynak lenni, hogy illő üzleti haszon ne fussa. Gondoljunk csak a cérnára! A gyermekek aztán másképpen is boldogulnak. Valahol például egy kis kavicsdobálást – kavics helyett cérnaorsó jól bebugyelálva – kell rögtönözniök, mire odaát a cinkostárs hálásan veszi tudomásul, hogy jól fejbedobták.
A gyerekekkel nehéz a bajlódás, ha vallatóra veszik, mennyivel kevésbé szókimondó azonban például a – kutya. Ez a hűséges és nagyszerü dresszirozható állat még ügyesebb csempész. Legendák keringenek egy a svájci határon operáló fekete pudlikutyáról, aki rémévé lőn a határrendőrségnek.
Megy, mendegél a határon…bizony nincs se igazolványa, se utlevele, még a honpolgári mivoltját sem lehet megállapitani. Akár a drótsövényen is átbujik, nyakán a csomaggal. Hiába dobnak neki csontot, nem áll meg. Futva, cikk-cakkosan szeli a mezőségeket s a legjobb lövők is elhibázzák.
Zseniális fekete pudli. Saccharinkutya a neve, mert ki tudja, hogy hány kilogramm saccharint csempészett már át ez az „édes” kutya. Többnyire fekete éjszaka dolgozik a fekete pudli, akivel egyáltalában nem birnak. Mérges csaléteket szórtak utjába, igazi pecsenyehus volt, másnap azonban gyanutlan macska hevert ott ártatlan áldozatként. Egyszer utána lőttek, vérnyomok maradtak, de három nap mulva már megint müködött a kis kutya. Elszontyolodva gondolt arra a határőrvezető, hogy ebből a pudliból még tenyészapa lehet, aki mind ilyen fekete pudlikkal fogja benépesiteni a határt.
Végre egy pár nap nem látták. Elmult két-három nap, egy hét: a csempészpudli nem volt látható, s a jubiláló határőrség örömében nagy lakomát csapott. Vidáman koccintottak, mikor egyszerre csak vidám kutyaugatás hallatszott. A fekete pudli megint odaát volt a határon. Ujra dolgozott.