Az ó-budai hegycsuszamlás

A Margit-híd felett a budai Dunapart siksága nagyon összeszorúl s csak a Margit-sziget közepével szemben kezd ismét kiszélesedni, a hol Ujlak végződik s Ó-Buda kezdődik. Ebből a síkságból nyílik éjszaknyugat felé a széles solymári völgy, a melyet az esztergom – újpesti vasút is követ.

 

Ennek a halmos, rendetlen lejtőnek a geologiai felépitése nem is olyan egyszerű, mint az első pillanatra látszik. Annyi bizonyos, hogy a lejtő alapanyaga plasztikus, tömör kék agyag, a miből a lejtő lábánál sorakozó nagy téglagyárak készítik az ó-budai kitünő építőanyagot. Ez a kék agyag tengeri eredetű.


E felett a kék tengeri agyag felett eddig nem találtak a geologusok itt ezen a lejtőn mást, mint roppant vastag törmeléket, aztán a kisczelli hajdani kolostor (most katonai kórház) vidékén édesvízből képződött mészkőtakarót, a mely arra vall, hogy itt már igen régen források fakadoztak fel. Ugyanitt sok kavicsot is találni az agyagon, a mi folyó működésére enged következtetni.


A vastag törmelék legnagyobb részt épen olyan hegycsuszamlások, összerogyások és omlások folytán lepte el az egész hegylejtőt, a milyen most is történt az ó-budai temető és a Táborhegyi-út között, legnagyobb részt az *Ó-budai gőztéglagyár* környékén. Ez a durva törmelékes anyag nagyon jól átereszti a vizet, de annál kevésbé az alatta levő kék agyag!

 

Az esővíz, a mi elivódott a felső, legalább 10 méter vastag törmelékben, az ennek a kék agyagnak a szinében szivárog aztán lefelé s ott fakadozik ki a hegy lábánál silány, leggyakrabban száraz források salakjában. Ez a szivrágó víz a legfőbb oka annak, hogy a felső talaj az alsó kék agyagon meg-meg csúszik, összerogyva tolúl lefelé a sikság felé.


A híresztelésekkel ellentétben annyira nem a téglagyár okozta a bajt, hogy a téglagyárnak lenn, a sikon fekvő épületei is megrongálódtak, tehát a bevágás alatt is megmozdult a föld, a mint azt egyik képünk is mutatja.


Régen folyamatban lévő geologiai tünemény volt ez, a melyet az emberi munka alig képes megakadályozni. Nem rohamosan, nem katasztrófa-szerűen történik, hanem lassan, alig észrevehető mozgással, de annál nagyobb erővel,annál ellenállhatatlanabbúl.