A Purgó

Felüdített, amikor ráleltem ennek a „kincseket érő piczinyke czikk”-nek lelkes bemutatására 1908-ban.
A mindössze ötbetűs, de fogalommá vált és „amerikai módon rohamosan világeseménynyé fejlődött, nagyszerű gyógyszer” magyar szellemi termék.

Feltalálásával ráadásul két legyet ütöttek anno.
A borpancsolásban hitelesítették hatószerének nagyszerűségét, ami által a vele „preparált borok” a földmívelésügyi kormány rábólintása mellett jobban csúsznak az inputtól az outputig. Szinte észrevétlen.

Íme, a magyar elme diadala megóvott attól, hogy „a szenvedő emberiség riczinussal s bécsi itallal kinozza magát.” Pár csepp Purgó, és a hatás nem marad el. A lelkes újságíró előd ráérzett arra, hogy az irány jó. A magyar kutató elme képes lesz még ennél nagyobb durranásra is.

És akkor itt van még a kultúrállamiság fogalma.
Nemcsak névleg, „hanem tényleg is”. A láncszemek átlátható rendben kapcsolódnak egymásba: az egészség a legdrágább kincs, Isten jótéteménye, eléggé soha meg nem hálálható, ezért nagy gonddal vigyázzunk rá; ez nem pusztán „elméleti sarkigazság”, itt van a gyakorlati életben követendő irány, mert a Purgó ideálisan enyhe hatást idéz elő.

A gondolatmenet summázata: mindent lehet kulturáltan csinálni.
A kulturált hashajtással már nemcsak az előszobában vagyunk, hanem magában a kultúrállamban mint kultúrállampolgárok. Meg kell tehát jegyeznünk a kultúrállam egy újabb ismérvét! (Őszinte érdeklődéssel ülnék végig e tárgyban egy tanácskozást.)

A végére érve vallom be, hogy maradt legalább egy fontos kérdés, aminek tisztázásához egyedül kevés vagyok: mi derülhet ki az újszülött élete első napján, amiért már másnap Purgót kellene használnia?