|
Szabó Dezső - Nincs menekvés (Regény.)
A "Nyugatnak" Székelyudvarhelyről küldte az első írását. "Nagyméltóságú gróf Tisza István volt miniszterelnök, nagybirtokos úrnak" volt címezve, aki Szabó Dezsőt valamelyik írásában türelmetlenül megfeddte azért a makrancosságért, hogy üres gyomorral nem akarta a "Talpra magyart" énekelni.
Erre a feddésre válaszol Szabó Dezső: a válaszának néhány keserű, temperamentumos sorából meglehetős élesen bontakozott ki írójuk reliefje. A romantikus forradalmár, akinél a forradalom nem eszköz valamely kitűzött célnak az elérésére, hanem öncél, stációja az ő egyéniségének, ürügy arra, hogy ez az egyéniség kiálljon valamely barikádra s valamely oldaláról, valamely világításban láttassa magát.
Akik figyelemmel kísérték Szabó Dezső írásait, ezeket a gondolatokat - régieket és újakat - nyugtalanul egymásra hömpölygető, néhol mély, néhol bizarr, de mindig érdekes írásokat, azok szívesen vették, ahogy az író úgyszólván testi személyében állt ki eléjük s minden poklokon keresztül őszinteséggel, ötlettel, elképesztéssel, pátosszal vagy groteszk gesztusokkal kényszerítette az olvasót, hogy szemét rajta feledje.
Száz úton, százféle köntösben indult el önmaga felé, ("metamorphoses" címen foghatná össze írásait), Zarathustra bölcsességeivel teljesen, vagy a biblia alázatosságában, vagy a hamelni patkányfogó nyugtalan melódiáival, amit tegnap még nagyszerűnek, különös missiónak érzett, melyre egyesegyedül ő volt hivatva, arra másnap már fegyverrel támad, mert minden, ami igazsággá merevedik, az veszélyes ellensége az egyéniségnek. Az értékes egyéniségnek. S Szabó Dezső írásaiból ez az értékes egyéniség mered ránk. (Néhol persze csak grimasz.) "Mi az oka - kérdi egyik írásában - hogy Rousseautól kezdve nagy egyének lehetetlenül egyéni művészetben és tettekben próbálják kigimnasztikálni életüket?
" Mi az oka, hogy ez az író - Szabó Dezső - így kontemplatív megállás nélkül űzi-hajtja magát különös és érdekes írásokon át, kritikákon, essay-éken, novellákon keresztül, mindig előzve minden gondolatának és minden alakjának, hetykén fütyülve - (mint aki egyedül megy éjjel az erdőn) - piros nyakkendővel, melyet lehetetlen észre nem venni, de mindig érdeklődést és gondolatokat ébresztve, sohasem unalmasan. (Egyébként így hajszolódott már az életében vagy tíz lehetetlen vidéki városon keresztül, többnyire valami egészen különös, legalább is Székelyudvarhelyen szokatlan tettben "kigimnasztikálva" életét, aminek aztán rendesen az lett a következménye, hogy áthelyezték egy másik Székelyudvarhelyre.)
Ez azonban senkit se tévesszen meg: lehet, sőt bizonyos, hogy a regény hősének életrajzi adatai nem illenek az íróra, de kétségtelen, hogy gondolkodásában, ember és világlátásában, pózaiban és ötleteiben szakasztott mása. Mint regény - a szónak abban a boszorkányos értelmében, hogy egy egész világ elevenül meg az író tolla nyomán - bizonnyal csalódást okoz az igényes olvasónak, de aki már eleve készül arra, hogy tulajdonképpen egy újabb találkozásról van szó az íróval, szellemének egy újabb, meglepő villanásáról, annak komoly értéket jelent Szabó Dezső írása.
Úgyis mint dokumentuma az ő érdekes egyéniségének, úgyis mint írás művészetének sajnos régóta nélkülözött megnyilatkozása. Amint elolvastam Szabó Dezső regényét, úgy valahogy rögtön lefoszlott hőséről a kívülről rája aggatott mese és megmaradt - el nem felejthetően - a regénynek hőse, valaki akire a vidék magányossága, koldusszegénysége, ahogy már apái vérében megáporodott, tragikusan rászakadt és megmaradt néhány kép, néhány gyönyörű mondat, melyekből legyen szabad egyet idéznem.
"Az ágya felett, oldalról volt az édesanyjának életnagyságú mellképe. Tizenhét évesnek látszó ijedt gyermekleány. Fényes, futó szőke fürtjei, mint megfújt kis lángok hátracsapzanak. Az egész alak mintha szélben állna. Az áttetsző arcból két friss sötét kék szem merül fel, csordultig tele a gyermek első csodálkozásával. A száj olyan gyermek és mégis fájdalmas. A kék blúz mintha a fő alá kanyarított ég-darab volna.
Az egész csodálatos szép arc, finom felső testével olyan valótlanul könnyű, mint egy fellehelt szirom, egy szélsodrába hajított kis fehér kendő. Mintha kérdené: mért vagyok itt?" Az ilyen leheletszerű miniatűrökben, szép és heves vonalú mozdulatokban, érdekes elgondolásokban bővelkedik Szabó Dezső regénye, sőt néhány jól meglátott és megírt részlete is van, mint pl. Dalejcsik bíró esete. Egészben véve azonban inkább csak alkalom arra, hogy a kritikus Szabó Dezső kiváló és különös tehetsége iránt őszinte szimpátiáját kifejezze.
Fenyő Miksa |