Halvány békeeredmények

Az utóbbi hetek véres harcai közben csak kevés szó volt valami ujabb komoly békekisérletről és az entente miniszterek nyilatkozataiból csak a legvadabb uszítások hangzottak felénk. Ugy látszott, hogy most jóidőre a fegyverek zaja teljesen elnémít minden békereakciót és hogy amig a nyugati harctéren valami döntő esemény nem történik, komoly formában nem lehet szó a békéről.

Csak a legutóbbi napokban mutatkozott néhány kedvező jelenség. Hertling gróf, a német birodalom szófukar kancellárja, aki nem igen szokott nyilatkozni, egy magyar ujságíró előtt feltünő optimizmussal beszélt a békéről és azt mondotta többek között, hogy hite szerint még ebben az évben meglesz a béke. Hozzáfüzte, hogy a nyugati események közelebb hozzák a háboru hamaros befejezését.

Ugyanekkor feltünően békeszellemi nyilatkozatok érkeznek Angliából is. Baljour külügyminiszter egy hozzáintézett kérdésben feltünő határozottsággal tiltakozik az ellen, hogy Anglia és Franciaország meg akarná hiusítani a békét és hangsúlyozta, hogy talán senki a világon nem kivánja oly sóvárgóan, hogy a háboru tisztességes békével végződjék, mint éppen az angol kormány. Ha bárki is megmutatná neki azt a módszert, hogy miképp érhetik el a tisztességes békét, azt a legnagyobb készséggel követné. Ugyanezen a napon lord Robert Cecil, a külügyi államtitkár is rendkivül engesztelékeny hangu beszédet mondott és élénken tiltakozott az ellen, hogy emlékezetes Reuter nyilatkozatában minden német békeajánlatot eleve visszautasított volna.

Balfour beszédében különösen meglepő, hogy kétszer is tisztességes békéről beszél, nem pedig győzelmi békéről és egy szót sem szól Németország leigázásáról. Robert Cecil pedig egyenesen visszaszívja a német offenziva első napjaiban tett harcias nyilatkozatát. Ezek a beszédek kétségtelenül arra vallanak, hogy az angol kormány nem olyan rideg többé a béke kérdésében, mint eddig. Lehet, hogy az ujabb német offenzivától való jogosult félelem okozta változást, de kétségtelen, hogy ezek a nyilatkozatok ujabb reménységet öntenek az egész világba és halvány jelei annak, hogy a béke talán még nincs oly messze, mint ahogy a legutóbbi hetekben gondoltuk.