Ignotus - Demokrácia

Én, olvasóim emlékezhetnek rá, elejétől fogva egy percig sem voltam kétségben a Wilson úr világboldogításának természete felől. Radikális barátaim rossz néven is vették, mikor még az eszes professzor semleges békeszerző éveiben megmondtam, hogy ez az elszánt és szívós ember háborút akar, mikor békét szerez.

Elég hamar kitűnt, hogy nekem van igazam, s amennyire nem vagyok Tirpitz-párti, olyan mély abbeli meggyőződésem, hogy ha nem az U-háború, hát bármi egyéb jó lett volna s mindenesetre szolgált volna kifogásul, hogy alkalmas időben az Unió is beleártsa magát a nagy világbirokba. Afelől sincsenek hát kétségeim, hogy mit jelent akár a Wilson, akár a Lloyd George s a Balfour ajakán az a követelés, hogy központi országaink is vállalják a demokráciát, amely őnáluk uralkodik.

Ők valóban azt hiszik, hogy Németországban, s nálunk is, a nyílt vagy leplezett autokrácia a szervezeti formája annak a militarizmusnak, melyet ők le akarnak verni - egyszóval: ők valóban azért követelnek nálunk demokráciát, mert azt várják, hogy a népuralom meggyengítene s felrobbantana bennünket. Ebből azonban nem következik, hogy e számításukban igazuk is van, s e követelésükben nincs igazuk.

Ami a demokrácia gyengítő és robbantó hatását illeti: ez a számítás különös olyan népeknél, melyek valóban demokraták, s a maguk példáján láthatták, hogy a demokrácia nem akadálya a nemzeti erőkifejtésnek s nem alkalmatlan szervezeti formája a militarizmusnak. Úgy az Unió, mint Anglia, úgy Franciaország, mint Olaszország igazán demokratikus közösségek - s nem mondhatni, hogy akár nemzeti egységük, akár egységes katonai erőfeszítésük nagyobb lehetne, ha autokráciák volnának.

A háború során csak egy nagyhatalom roppant és rokkant bele a háborúba: s ez az autokrata Oroszország volt. Ha az entente arra számít, hogy a demokrácia tönkretenne bennünket, akkor - nem először - rosszul számít.

A valóság az, hogy megfordítva, a háborút nem folytathatjuk s nem nyerhetjük meg belül való demokrata szervezkedés nélkül. Azért nem, mert sem a nemzetiségi, sem a szociális nyugtalanságokkal nem küzdhetünk meg, valameddig bármely nemzetiségi vagy szociális töredék vagy kisebbség azt hiheti és hirdetheti, hogy őt erőhatalommal tartják alul s nélküle intézkednek róla.


Épen mi magyarok példán láthatjuk úgy Nagy-Britanniában, mint Amerikában, hogy a nemzetiségi igényekkel s a tőlük hirdetett, de nem követett nemzeti gondolattal mily játszva tudtak elbánni e nagy népek s demokrata kormányok, s szocialistáikat, azon a réven, hogy bevették őket a kormányzatba, mint tudják benne tartani a kormánypolitikában.

Ha egyáltalában van a történelmi magyar államnak menekvése az elől a nemzeti gondolat elől, mely megvalósulásában szétrobbantaná kereteit: csakis az az egy van, ha mindezen s minden egyéb robbantó igények elől a demokráciába menekszik -, ha mind a követelődző nemzetiségi és szociális rétegeket bevonja a jogba s ezzel a kötelességbe, a felelősségbe, a hatalmon léttel, a falon belül való lakás természetes érdekeltségébe s konzervatizmusába. Csakis így folytathatjuk a háborút olyan egységesen, mint tudják ellenünk folytatni ellenségeink, kik demokráciájuknak, demokráciájuk hézagtalan szervezőerejének köszönhetik, hogy velünk szemben el nem buktak.

S ha kell a demokrácia a háború folytatásához, még inkább kell befejezéséhez. Háborúban a békés mozdulatok fontosabbak, mint a háborúsak, mert a háborús mozdulatra az ellenség visszavágással felelhet, de a békésre számítania és építenie kell, a békés mozdulatnak tehát hitelesnek s visszavonhatatlannak kell lennie, különben az ellenség nem bízhatik benne. Ám hiteles csak az lehet, amit egy országnak egész társadalma, minden rétegében, kezesül hitelesít - ez pedig csak ott lehetséges, ahol e társadalom mindenestül s jogosítottan s felelősen benn ül az alkotmányban.

Aki békét akar - természetesen: tisztes, igazságos, állandó békét - annak akarnia kell a demokráciát, mert valameddig a mi álladalmunk ugyanúgy nem szervezeti formája és teljes képviselete egész társadalmunknak, mint az angol, az amerikai, a francia s az olasz állam az angol, az amerika, a francia s az olasz társadalomnak, addig ezek az állam-társadalmak nem állnak, nem állhatnak szóba velünk a béke felől.

Egyformán szükségünkké teszi tehát a demokráciát úgy a jóhiszemű s vérmes reményű háború, mint a komoly szándékú s kilátásos feltevésű béke. A demokráciától való irtózás óhatatlanul Oroszországnak szociális és nemzetiségi sorsát készíti elő számunkra. Az entente lehet, hogy csak hazudja, hogy javunkra kívánja a demokráciát. De ekkor nem először történik, hogy valaki igazat hazudott.