A mágneses emelődarukról

Bizonyára nem egy gyereknek a képzeletében, a mikor mágnessel játszott, felmerült már oly erős mágnes gondolata, a mely nemcsak reszeléket és szögeket, hanem nagykiterjedésű, súlyos tárgyakat is képes a magasba emelni. Ennek a képzeletnek szüleményei a mesékben szereplő mágneses hegyek, a melyek hajókat képesek magukhoz rántani.

Ha a mesés képzelet alkotásait nem is sikerült még megvalósítani, mégis ma már oly erős mágneseket készítenek, a melyek imponáló nagy súlyokat tudnak emelni. A mellékelt 1. képen fogalmat nyujt ilyen erős mágnesről. A kép felső részén látható, lánczon függő kerek szekrény elekromágnest rejt magában, a mely az alatta látható vasgolyót oly nagy erővel húzza magához, hogy a lehorganyzott láncz kifeszül, sőt egy ember fel is mászik rajta a nélkül, hogy a vasgolyót sikerült lejebb húzni.

Ez a mágnes tulajdonképpen egy emelődarunak az alkatrésze és a vele dolgozó munkások szokták látogatóik mulattatására bemutatni a képen megörökített jelenetet. Szerkezete, mint általában minden elektromágnessé, igen egyszerű. Ahhoz, hogy elektromágnest kapjunk, nem kell semmi egyebet tenni, mint lágyvashengert áramvezető dróttal körülcsavarni és a drót két végét áramforrással öszszekapcsolni.

Minél több menetből áll vezeték és minél nagyobb a rajta átfutó áram erőssége, vagyis – a hogy mondani szokták – minél több ampéremenetünk van, annál nagyobb vasterhet tud a mágnes megfogni. Ez a törvény csak akkor szünik meg, a mikor a vasmag már telítve van mágneses erővonalakkal. Épp azért, hogy az elektromágnesnek lehető nagy legyen a hatásfoka, lehetőleg jól mágnesezhető vasat kell használni, olyant, a melyben ugyanazon áramerősség mellett a lehető legtöbb mágneses erővonal gerjed.

Ilyen tulajdonságú az a vas, a melynek nagy a mágneses permeabilitása. Ha meghatározott teherbírású elektromágnest akarunk szerkeszteni, akkor a vasmagnak meghatározott mértékeket kell adnunk és meghatározott számú ampéremenettel kell ellátnunk. Ezek az adatok az elektromos áram mágneses hatását kifejező törvény alapján aránylag igen egyszerűen számíthatók ki.

Ma már igen erős mágneses darukat építenek, olyanokat, a melyek sok száz métermázsás vasterhet tudnak megfogni. Ennek megfelelően a szerkesztett elektromágnesek is igen nagyok, úgy, hogy súlyuk az 1000 kg-on is túlmegy.