Csillagászati krónika

A Faye-féle üstököst a bergedorfi csillagvizsgálón az 1 méteres nyílású reflectorral f. évi február 14-étől márczius 15-éig terjedő időközben 12 ízben keresték photographikus úton az ég azon helyén, melyen a kérdéses időközben Fantana számításai szerint az üstökösnek lennie kellett és annak ellenére, hogy a lemezeken 15-ödrendű csillagok is vannak, az üstökösnek nyoma sem volt található.

Márczius 8-án reggel 2 óra körül Birck Potsdamban a horizont északpontja fölött álló, változatlan magasságban a horizont északpontja fölött álló, változatlan magasságban kelet felé, lassan mozgó vörösen világító felhőnek látszó sarki fényt figyelt meg, melyből merőleges irányban halvány fehér sugarak törtek elő. Ugyanakkor a potsdami mágnességi műszerek azt mutatták, hogy az összes mágnességi elemek erős háborgatásoknak voltak alávetve.