A kurtakigyó marása

A kurtakígyó vagy másként keresztes vipera hazánk legveszedelmesebb mérges kígyója, melynek marásától sok ember pusztul el és még több szerez komoly betegséget. Egy német természetbúvár, akit megmart egy meglett kurtakígyó, következőképpen számol be erről a balesetről:

"Noha nem vagyok érzékeny természetű, mégis egész testemben összerándultam, mintha elektromos ütés ért volna s a marás pillanatában világosan éreztem a fájdalom villámgyors tovaterjedését a hüvelykujjtól (ahol a marás történt) a könyökön fölfelé egészen a hónaljig. Egyidejüleg el is kábultam s 5-10 perccel később gyönge szédülés fogott el, majd pedig rövid ájulás is, amit ülve szenvedtem át.

A marás déli egy óra tájban történt és két órakor ájultam el másodszor; közben a marás helye kékes-szürke lett, az egész hüvelykujj megdagadt és fájt. Ettől kezdve az ájulás egyre gyakoribb lett, két és három óra közt ugy megdagadt a keze és a karom a hónomig, hogy már emelni is alig bírtam, a hangom pedig oly tompa és szintelen lett, hogy csak nehezen tudták érteni a szavamat.

Félhárom felé heves fájdalmak közt dagadni kezdett a gyomrom, majd három óra után hánytam s mindjárt aztán hasmenés jött rám. Roppant mód elgyöngültem, rosszul láttam és hallottam, égető szomjuság gyötört és folytonosan dermesztő hideget éreztem egész testemben, de se főfájásom, se szívdobogásom nem volt.

Este hét órakor a karom, éppen ugy, mint a kezem éa az ujjam, kétszeres vastagságra dagadt, a marás helye kékesfekete volt s onnantól kezdve kékes és vörös véraláfutások huzódtak egészen a hónomig, amely szintén nagyon erősen megdagadt. A harmadik napon a dagadtság és a véraláfutás továbbterjedt a hasfalon és a csipőn a fél felsőcombig, de ez volt a válság tetőfoka, mert ezután már lohadni kezdett.

Hosszas izzadás után déltájban elmult a szédülés, ugy hogy délután már föl is kelhettem néhány órára. A karom ugyan még nagyon fájt, az érverésem még mindig kicsiny és gyönge volt és megmaradt a kellemetlen hideg borzongás is, de az étvágy jó volt és a szomjuság mérsékelt. Negyednapra a dagadtság ismét jelentékenyen lohadt, de csak a következő nyolc nap alatt mult el teljesen, ami azonban nem jelentette azt, hogy már egészen ki is hevertem a kigyómarást.

Mert a marás után még hat héttel is estefelé mindig megdagadt kissé a jobb kezem és állandóan nagyon érzékeny az időjárás viszontagságai iránt. Nem tudok feküdni a jobb oldalamon, a jobb karom erőtlen és néha órákig nagyon fáj.

Sokkal soványabb vagyok, mint azelőtt, a hideg borzongás még egyszer sorvaszt, gyakran naphosszat minden ok nélkül gyönge vagyok és az arcom szine megváltozott maradt. Az a meggyőződésem, hogy a kurtakígyó marása, ha közvetlenül ütőeret ér, majdnem mindig halált okoz és ilyenkor minden gyógyítás hiábavaló"...