Az acélöntő

A vasnak a felhasználását az ókorban is tudta, ismerte az emberiség. Az acélgyártásnak a chémia ma az alapja, s a szénmennyiségnek a olvadó vasérchez való hozzáadásától függ, hogy milyen minőségű acélanyagot kapunk. A kohó, amelyben a vasérc olvad, eszerint nem egyéb, mint egy retorta, amelyet nagy gépek kezelnek, mozgatnak és tartanak.

Ezt az olvasztókemencét az elektromosság füti, elektromos áram az olvasztóerő, s a kemence hosszanti helyzetében látható alakja a szögecselt lemezeknek, takarja egy elektromos fűtőszerkezetet. A villamosságra való tüzelés utól nem érhető előnnyel él a széntüzelés fölött. Tizedfokra lehet szabályozni s minden pillanatban megállapítható s tüzelés foka, ugy hogy a szénnek az olvasztó vasércbe való bevezetése elméleti pontossággal vihető keresztül.

Most már arról van szó, hogy az elkészült acéltömeget formába öntsük. Régen ezt ugy történt, hogy a kemence alsó nyilását kinyitották s az olvadt acél önerejéből kilövelt. Ma elektromos gép fogasrud segélyével sülyeszti és emeli a kohót és szabályozott sebességgel önti ki az olvadt tömeget az eléje tett formákba, mintha valami hatalmas pohárból öntenénk ki bort, vagy vizet. A villamos buktató szerkezetet  mutatja a fénykép.

Baloldalt van a két kis elektromos motor, amelyek a nagy fogaskereket hajtják, s ennek tengelyében van a fogas rudba kapaszkodó fogas pofakerék. Jobbra forgatás sülyeszti a kohót, balraforgatás visszaállítja a függőleges helyzetbe. Az elektromos tüzelés természetesen nem szünik meg egy pillanatra sem. A kohó előtt fut a daru, amely a kiöntött, megszilárdult anyagot a további megmunkálás helyére szállítja.