Nemzetközi mérkőzés: FTC – WAF (Bécs) 3:2 (3:0)

Üllői-uti pálya, 5000 néző. Bíró: Gerő Ferenc.
Az osztrákok felett aratott őszi sorozatos győzelmet ma folytatta az FTC csapata, a győzelme megérdemelt volt, annak ellenére, hogy a WAF csapata második félidőben szebben és ésszerűbben játszott. Az első félidő elején a WAF támad, majd az FTC veszi át a támadó szerepet, s az egész félidő alatt fölényben van.

A WAF csak ritkán támad, leginkább szélsői révén. Az első gólt Okos lövi a 12-ik percben, ugyancsak Okos rugja az FTC harmadik gólját a 29. percben Tóth leadásából, míg a második gólt Zohrer hibájából a 21. percben Pataki lőtte. A hátralevő időben az FTC csapata könnyelmű játékot folytat, s ennek köszönheti a WAF, hogy ebben a félidőben nem esett több gól.

A második félidőben a WAF felforgatván csapatát, Pack előrement balösszekötőnek – erős iramot diktál, az FTC szélső fedezetei gyengéknek bizonyulnak a WAF szélsőinek lefogására. A 18. percben Polster lefut, beadását Pack a gólba továbbítja. Továbbra is a WAF marad fölényben, az FTC lerohanások révén veszélyezteti a WAF kapuját.

A 29. percben Hofbauer a WAF centerhalfja 25 méterről védhetetlen gólt lő. A hátralevő idő ismét az FTC fölényét mutatja. A mérkőzés 2x40 percig tartott, mert a WAF a rossz közlekedés miatt későn érkezett meg a pályára.

Az FTC csapata uj összeállítással kísérletezett, ami be is vált. Ismét játszott Wiener, még pedig jól. Payer rendes formáját játszotta ki, elítélendő azonban egy durva foulja, amelyet a második félidőben követett el. A két szélső half gyenge volt, míg Medgyesi, különösen a második félidőben volt jó.

A csatársor Nemes, Okos, Pataki, Tóth, Gállos összeállításban játszott. Nemes nem volt rossz, kevés labdát kapott. Nemes nem volt rossz, kevés labdát kapott. Nagy hibája az egyébként jó játékosoknak renitens magaviselete. Okos nagy hasznára vált a csapatának. Pataki labdaadogatásával tűnt ki. Tóth betegen állott ki. Gállos biztató formát mutatott.

A WAF csapatában a védelem bizonytalan volt, de csak az első félidőben, mert a második félidőben Pack helyet cserél Brodkorb-bal, s ekkor a védelem kifogástalan volt. A fedezetsor a második félidőben teljesen feltalálta magát: a válogatott Sedlacsek volt közöttük a legjobb.

A csatárok közül a két szélső Polster és Stürmer voltak a legjobbak. Gansl center labdaadogatásával tűnt ki. A reprezentatív Neubauer gyenge volt. Pack a második félidőben mint csatár teljesen kifogástalanul játszott. A mérkőzés mindvégig fair volt.

A két csapat így állt fel:
FTC: Szamos – Payer, Wiener – Wilhelm, Medgyesi, Izsák – Nemes, Okos, Pataki, Tóth, Gállos.
WAF: Zöhrer – Brodkorb, Pack – Sedlacek, Holfbauer, Hainz – Störmer, Neubauer, Gansl, Wolff, Polster.