A magyar – osztrák válogatott mérkőzés

Magyarország győz 3:0 (1:0) arányban

A közönség durván viselkedett inzultálni akarták a bírót és a magyar játékosokat.

Práter pálya. 10000 néző. Bíró Kohm (München)
Gyönyörű napsütéses idő kedvezett a XIX-ik magyar osztrák háborus válogatott mérkőzésnek, amely ezuttal is a magyar színek megérdemelt győzelmével végződött. Megérdemelten győzött a magyar csapat, mert technikailag, gyorsaság és erő dolgában messze fölötte állott az ellenfelének és teljes egészében különb footballt játszott, mint az osztrákok.

A mai mérkőzés azonban nemcsak azt bizonyította, hogy a háborus magyar footballsport fölötte áll az osztrákoknak, hanem bizonyságát szolgáltatva annak is, hogy a bécsi közönség viselkedése dolgában messze mögötte marad a budapestinek.

A közönség ugyanis nem tudván megbarátkozni a bíró működésével, előbb a mérkőzés folyamán állandó fenyegetésekkel és pfuj kiáltásokkal igyekezett ráhatni, majd amikor ez nem járt eredménnyel, a mérkőzés után bíróveréssel akarta haragját csillapítani, és alig tudták a bírót megmenteni a sulyosabb inzultustól.

Közben egészen érthetetlen módon a mi játékosainkat is megtámadták, de a jelenlévő magyarok erélyes föllépése elejét vette minden komoly incidensnek.

A játék lefolyása
(Első félidő)
Kohm bíró sípjelzésére 3 óra 30 perckor állott fel a két csapat. Az osztrákok az eredeti összeállításban, a magyarok Tóth jobbszélső helyen Braunnal. A felállás tehát ez volt:

Magyarország: Zsák – Vogl II., Payer – Kertész II., Károly, Ging – Braun, Konrád II., Pataki, Schaffer, Schlosser
Ausztria: Kraupar – Detrich, Popovich – Rupets, Brandstatter, dr. Tedwich – Schlosser, Bauer, Kosch, Hammelberger, Feller.

A magyar csapat kezd nappal szemben és gyenge szél ellen. Az osztrákok lépnek fel támadóan és a 3-ik percben kornert érnek e. Az 4. percben egy magyar támadás közben Schlossert foultolja, Krampar, anélkül azonban, hogy a labda nála volna. A bíró erre váratlanul 11-est ítélt. A 11-est Payer védhetetlenül belövi (1:0).

A 13. percben az osztrákok kornert érnek el. A 17. percben Braun szép lefutását és beadását Schaffer fejeli fölé. A 20. percben Schaffer Braun beadását fejeli s közben elbuktatják. A labda Schaffer fejéről, az osztrák kapuban jut. A bíró a gólt nem adja meg. Schaffer a lökés következtében olyan komolyan megsérült, hogy ettől kezdve csak sántikált.

A 23. percben Hummelberger mellé lő. A 35. percben Vogl II. nehéz helyzetben ment. A 41. percben Kertész II. fejesét Kraupar rávetéssel remekül védi. A 42. percben az osztrákok két kornert érnek el, majd Bauer lövését Zsák védi. A 44. percben Zsák kifutással bravúrosan ment. A félidő utolsó pillanataiban Károly komoly helyzetben ment.

(Második félidő)
A félidő első percében Zsák kiüti a labdát, amely Hammelbauer testéről az üres kapu felé pattan, de Zsák utána veti magát és Vogl II. segítségével elhárítja a veszélyt. A 8. percben Poppovich szabadrugását Zsák ököllel védi. A 10. percben Konrád éles lövését Kraupar szépen menti. A 11. percben Bauer és veszélyes támadását Payer akasztja meg.

A 19. percében Dittrich egy labdát a saját kezére pattan a 16-os vonalon belül, a bíró 11-est ítél, amelyet Payer védhetetlenül belő (2:0). A 20 percben Pataki éles magas lövése a kapu fölé kerül. A 32. percben Hammelberger jó helyzetben a kapu mellé lő. a 38. perben Konrád és Pataki összjátékából Pataki a harmadik gól lövi (3:0).

A hátralevő időben változatos, de eredménytelen játék folyt.