FTC – 33 FC 3:0 (1:0)

Üllői-uti pálya. 10.000 néző Bíró: Sebők Ármin.
A nap legfontosabb bajnoki mérkőzése a várakozásnak megfelelőleg igen érdekes és izgalmas küzdelem keretében került eldöntésre, de a játék sima lefolyását néhány könnyen vitatható bírói döntés a mérkőzés vége felé sajnálatos módon megzavarta. Sebők bíró nem fogta kezdettől fogva elég eréllyel a csapatokat, néhány elkerülhetetlen, de látható off-side állást is elnézett.

Zsák a kapuban önmagát multa felül, a legnehezebb, a leghihetetlenebb helyzetekben csodás bravurral védett, a nyugodt lélekkel merjük állítani, hogy most van formája tetőpontján, mely alighanem valamennyi amateur kollégája fölé emeli.

Az első félidő teljesen egyenrangu ellenfelek küzdelmét mutatja, a melynek során mindkét csapat több kedvező helyzetet szalaszt el. Az első negyvenöt perc különben oly hihetetlenül erős tempóban telt el, hogy az egyik csapat összeroppanása, ezuttal a gyengébb „33” osoké elkerülhetetlenné vált.

Az első gólt a 43. percben Pataki lőtte a másodikat a második félidő 35. percében egy kornert követő kavarodásból Gállos, s a harmadikat egy perccel a befejezés előtt Tóth jutatta a „33”-asok hálójába.

A játék első 20 percében hands miatt két ízben is ítélt tizenegyest a bíró, a „33”-asok ellen, de Payer mindkét tizenegyesét Zsák zseniális helyezkedéssel kivédte.