A kis diákok és a Deák téri lovas szobor

Mikor a legvéresebben dult a háboru, akkor isten tudja, kinek a kezdeményezésére csináltattak egy szörnyen rossz szobrot, amelyet elneveztek az Áldozatkészség szobrának és azt felállították itt Budapesten, a Deák Ferenc-téren. Még fedelet is építettek reá, hogy meg ne ázzék ez az idomtalan lovaskatona.
Aztán megkezdődött a pénzgyűjtés, mindenkit, akit lehetett, megpumpoltak a véres háboru érdekében és aki megfelelő pénzt adott, annak a nevét egy kis plaketten beleszögelték a szobor oldalába. A szobornak több, mint a felét sikerült ilyen kis pikkelyekkel tele szögelni.

Néhány hét óta azonban furcsa dolgok történnek az áldozatkészség szobra körül. Déltájban kis iskolások jelennek meg a szobornál, kis vésőkkel és zsebkésekkel felszerelve és sorra feszegették le a pikkelyeket. Már minden iskolásfiu sapkáján van egy ilyen bronzpikkely. Az iskolában rendes adásvétel tárgyát képezi. Már ázsiója is van.

Az áldozatkészség szobra pedig már egészen üres. Az iskolásfiuk a maguk részéről igy járulnak hozzá a háboru szomoru nyomainak gyors eltüntetéséhez.