A németországi forradalom

A nagy leszámolás napjai folynak Németországban is. A császár, aki különböző cinikus kibuvókkal próbálta düledező és elkorhadt trónusát az utolsó pillanatig megmenteni a maga számára, végre kénytelen volt lemondani. A birodalmi kancellár kiáltványa jelentette be Vilmos császár lemondását és ugyanekkor a berlini szocialisták kikiáltották a köztársaságot.

Egész Németország a forradalom lángjában áll. Huszonkét német császári, királyi nagyhercegi, hercegi trónus inog és recseg, az imperializmus utolsó bagolyvárai dőlnek romba Németországban is, egész észak-nyugati és Közép-Németország már a munkás- és katonatanácsok kezén van és egy-két nap mulva a rajna – westfáliai vidék, a nehéz ipar centruma is ledobja magáról az imperializmus nyügét.

A németországi forradalomról szóló legujabb táviratainkat itt adjuk:
A forradalom diadala
Berlin, nov. 9. (Wolff) A vasárnapi reggeli lapok megerősítik, hogy a forradalom egész Berlinben diadalmaskodott. A szabadság és testvériség nagyszerű érzése hatja át az egész népet és magával ragadja még azokat is, akik tegnap még haboztak és kételkedtek. Az évszázadok óta tartó uralom nyomása megszünt.

Az egész város, a birodalmi gyülés, a minisztériumok, az összes királyi paloták, a rendőrfőnökség főparancsnoksága, a kaszárnyák, arzenálisok, pályaudvarok, posta és a távirati iroda, valamint a lapok jelentékeny része a munkástanács hatalmába került. Rendkivül sokan csatlakoznak a munkástanácshoz, hogy biztosítsák a hatalmát. Minden vezető helyen szervezett tagok, diákok, fiatal leányok és aszszonyok vették át a munkát.

A régi szervezet megmaradt, csak uj szellemet vittek bele. Ez az a szabadság, a melyre a nép vágyódott. Az események gyorsan fejlődtek. A helyzettel ismerős körökben már az előző estén tudták, hogy közel van a forradalom kitörése.