A románok megszállták Kolozsvárt

Kolozsvárra decz. 24-én délelőtt tíz órakor bevonult a román katonaság. Négyezer főnyi katona, hetven tiszt, két üteg érkezett Gerescu tábornok vezetésével. A tábornokot Haller Gusztáv polgármester fogadta a város határában és átadta neki a várost. Kolozsvár teljesen kihalt. Az utczákon senki sem mutatkozik.

A kolozsvári román nemzeti tanács ünnepélyesen üdvözölte a román csapatokat, a magyar közönség azonban nem mutatkozott. A megszállás simán ment végbe. Gerescu tábornok első intézkedéses az volt, hogy a szinház tovább játszhassék, a mozik is játszhatnak, csak a dalcsarnokokat és pálinka méréseket kell bezárni.

A napokban nemzetőri küldöttsége járt Fényes László kormánybiztosnál. Kijelentették, hogy nem teszik le a fegyvert. A kormánybiztosa megmagyarázta, hogy erre szükség van, hogy az egész világ láthassa, hogy a románok nem tartják meg a fegyverszüneti szerződés feltételeit. A hatóságok a helyükön maradtak. Kolozsvárott maradt a Nemzeti tanács és a kormány kiküldötte, Rónai Zoltán és Fényes László.

A román csapatok megszállották a postát s így a telefonösszeköttetés is megszünt. A Newyork szálló éttermében kétszáz teritékű lakomát rendeltek a román tisztek és a tekintélyes kolozsvári román polgárok részére.