Vix alezredes jegyzéke

Vix alezredes jegyzéke így szól:
Nagyméltóságú Uram!

Párisból kapott utasítások teljesítéseként a keleti szövetséges hadseregek parancsnokló tábornoka arra kér, hogy a magyar kormánynyal a következőket közöljem:
A magyar kormány Szlovákországba (Slovaquie) magyar csapatokat küldött, a melyek a szlovák vidékeket kifosztották, azokat a lakosokat, a kik a cseheknek rendelkezésére bocsátották magukat, fogságba vetették, a cseh csapatoknak azokat a kis osztagait, a melyek a szlovák területeket a forradalom által onnan kiűzött magyar hatóságok távozása után elfogadták, elűzték vagy megölték.

A cseh-szlovák államot a szövetségesek elismerték. Hadseregét is szövetséges hadseregnek ismerték el. A cseh-szlovák államnak jogában áll elfoglalni a szlovák területeket már csak azon a czímen is, hogy mint szövetséges hadviselő részese a fegyverszünet végrehajtásának, a mely rendelkezett a régi osztrák és magyar monarchia területének elfoglalásáról.

Ennek folytán meg vagyok bízva, hivjam fel a magyar kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza csapatait a szlovák országokból, a hol azok szövetséges megszállás mellett semmi szín alatt sem rendezkedhetnek be.

Van szerencsém arra kérni Nagyméltóságodat, hogy sziveskedjék a fenti rendelkezések haladéktalan teljesítése végett a rendeletet kiadni s velem tudatni azt az időpontot, a melyben ezek a rendelkezések teljességükben végre lesznek hajtva.

Fogadja Nagyméltóságod megkülönböztetett tiszteletem kifejezését.
Vix.