Joubert tábornok halála.

A háboru legválságosabb pillanatában meghalt a boerok fővezére, Joubert tábornok.

A háboru alatt már kétszer terjedt el halálhire. Márczius 27-én este csakugyan meghalt Pretoriában. Nagy csapás ez a szabadságharczra.

 

Joubert harczokban nőtt fel, s noha katonai akadémiában nem tanult.

A hadviselést a maga teljes valóságában ismerte s ezelőtt husz évvel már kiverte az angolokat hazájából. Azóta mindig ő szervezte a boerok hadi erejét, s a mult év őszén megindult háborut bámulatos eréllyel vezette.

Joubert márczius 27-én éjjel 11 órakor halt meg.

Betegsége hashártyagyulladás volt s egészen hirtelenül támadt. Joubert, a ki csak nehány nap előtt érkezett vissza a harcztérről, elég jól volt s barátainak kijelentette, hogy pár nap mulva visszamegy a hadsereghez, hogy az angolok ellen való hadviselésben az utolsó intézkedéseket megtegye.

A tábornok még márcz. 25-én jól érezte magát s délelőtt templomba ment, ezután meglátogatta néhány ismerősét, a kikkel a háboruról beszélgetett.

Az összes angol lapok vezérczikkeket irtak Joubert haláláról.

Valamennyien tisztelettel hajoltak meg nagy ellenfelük ravatala előtt. Nagynak mondják mint embert, mint politikust és mint hadvezért. Joubert nem szenvedett sokáig, betegsége mindössze egy napig tartott.