Javulás az értékpapirpiacon

A Giró beillesztése és a pénzkérdés rendezése ügyében szombat délután értekezlet volt a Giró helyiségeiben. Az értekezlet, amelyen Práger vezérigazgató elnökölt, 4 órakor kezdődött és szünet nélkül 1/2 8 óráig tartott. Egyöntetü óhaj hangzott el a Giró mielőbbi bekapcsolása és a leszámolási napok gyakoribbá tétele mellett.

Végleges megállapodás történt abban, hogy a Giró, a régi Giró naptár szerint bonyolitja le az üzleteket és ez a bekapcsolódás rögtön megtörténik, mihelyt az uj rendre vonatkozó megállapodást a tőzsdetanács – az Értékpapirkereskedők Egyesülete jóváhagyta és a tagok is aláirták. Miután ezek a testületek hétfőn és kedden foglalkoznak ezzel a kérdéssel és a tagok kétségkivül maguk is sietni fognak aláirásukkal lehetővé tenni az egyezmény gyakorlati megvalósitását, remélhető, hogy már e hét végén bekapcsolódik a Giró a forgalomba. 


A Giró is drágit

A régi Giró-naptár életbelépvén minden 4-ik napon lesz rendezés, de a fizetési napot megelőző napon kötött üzletek már a következő leszámolási napra tartoznak. Szóba került a Giró-dijak felemelése is, kötésenként 1 koronáról 3 koronára akarták felemelni a Giró jutalékát.

A pénzkérdés tekintetében nem alakult ki egységes felfogás, az ügynökök legtöbbje élükön Schwarz Jakabbal a 10.000 koronás bankjegyek bekapcsolása mellett foglalt állást, – csak az a nehézség merült fel, hogy elszámolás esetén, a fennmaradó töredékeket nem tudják elosztani, ha csupa tizezres bankjegy maradna meg. Schwarz Jakab azt a javaslatot tette, hogy a jegybank minden leszámolás után váltsa át apróra a fennmaradó tizezreseket.

A jegybank jelenlevő képviselője azonban ezt nem tudta garantálni, ugy hogy egyelőre az a felfogás alakult ki, hogy a forgalmat, amig lehet szóló ezresekben bonyolitják le. Az ülés ezután megválasztotta azt a bizottságot, amely az uj egyezmény életbelépése után mutatkozó hiányos bajokon segitene. A megállapodást a Giró ki fogja nyomtatni és azt külön-külön aláiratja a tagokkal. 


A szovjet alatti üzletek 

Szóba hozta az ülésen Práger vezérigazgató a szovjet alatt likvidált üzletek lebonyolitását is, amelyet tudvalevőleg megtámadtak a haussisták, akik a kommün idejében térdenállva kunyoráltak előnyös likvidálási kurzusért, de most, hogy magasan állnak az árfolyamok, a papirok leszállitását követelik, azzal érvelvén, hogy a diktatura minden intézkedése, tehát ez a likvidálás is törvénytelen volt. Szerencse hogy e dolog elintézésébe még másoknak is van beleszólásuk, mint a haussistáknak. 


Az értekezleten ott láttuk, Wertheimer, Tóth, Berger, Kreutzer, Austerlitz, Hirscht igazgatókat, a tőzsdeügynökök közül Hoch, Weinberger, Groszmann, Horonitz stb. és még sok másokat. Az Osztrák-Magyar Bankot Polder titkár képviselte. 


Vasárnapi forgalom – pofonokkal 

Izgalmas botrányba fulladt a vasárnapi magánforgalom.
Rózsa és Dukesz elvtársak a kávéházban hajbakaptak, egymásnak mentek, pofozkodtak. Hogy ki kapta, ki adta a pofonokat, persze nem lehetett látni a nagy tumultusban. 

Tény az, hogy az Union kávéház főbejárójának egyik ajtaját betörték, sőt ki is emelték, mert a lárma hirére mindenki rohant esze nélkül a kávéházból abban a hitben, hogy ismét razzia van. A magánforgalom egyébként csöndes volt, de a vételkedv az egész vonalon észrevehető volt. 

Lei 327, márka 338-340, dollár 75-75 1/2 , font 358, leva 480, francia frank 950, Románov rubel 285 volt. Tizezres váltásáért 880-920 K-t kértek. Osztrák ezres 13%, posta 12% volt.

A részvénypiacon Fabank 1280 körül maradt. Ebből a papirból Groszmann Adolf szombaton 1500 darabot vásárolt. A többi faérték közül Slavóniára is vevő volt, mert nyilvánosságra került, hogy az érdekkörébe tartozó galgóci szekérgyár összes szekereit 4 millióért eladta a cseh-szlovák kormánynak.

Élénk érdeklődés volt Goldberger iránt nagy behozatali üzletek hirére. A Déli Vasutat is élénken keresik. A hangulat a Giro közeli bekapcsolásának lehetőségére, a jobb bécsi árfolyamokra határozottan bizakodó. Tőzsdei körökben a forgalom jelentékeny mértékü élénkülésével számolnak, ami kétségkivül az árnivó reálisabb kialakulását is fogja eredményezni. 


Emelkedik a korona árfolyama 

A MTI bécsi magánjelentése szerint a német-osztrák lebélyegzett koronabankjegy árfolyama Zürichben tegnap 5,25-ről 5,50-re, a bécsi deviza 5,10-ről 5,75-re emelkedett. A bécsi devizaközpont jegyzései tegnap változatlanok voltak, csak a berlini deviza volt 10 koronával olcsóbb. A devizaközponton kivül lebonyolitott forgalomban a legtöbb valuta emelkedett. Lényegesebb emelkedés következett be a román leibankjegyekben is. 

K. J.