Olvasóinkhoz

Ötheti hallgatás után végre ismét megszólalhattunk. Megszólalunk pedig a régi hangon, amely közel két évtized alatt országszerte ismertté és kedveltté tette lapunkat az olvasók százezrei előtt. Örömmel köszönjük tehát ezt a régi, lelkes tábort, amelynek azonban némi beszámolóval tartozunk. Az októberi forradalom, mely elsöpörte a vesztett háboru okozóit, olyan elemi erővel ragadott magával mindent és mindenkit, hogy a szabadság öröme és lelkesedése ránk is átragadt.

A Bocskayak és Bethlenek, a Rákócziak és a Kossuthok függetlenségi politikája és szabadságharca ülte fényes diadalát az októberi forradalomban, melynek sikerében egy szebb jövő és a boldog ujjászületése reményeit ünnepelte a nemzet. Ugy hittük akkor, hogy a szabadság, az egyenlőség és a testvériség hajnala virrad reánk, - hogy az egészséges történelmi fejlődés kezdődik hazánkban: a munkás ujraszületése korszaka, - hiszen eltemettük a militárizmust és vele a nagyhatalmi hóbortot is, mely egyik szülő-oka volt a véres világháborunak.

Sajnos, a forradalmárok gyöngébbek voltak, semhogy meg birtak volna állani ott, ahonnan kezdve már életerőnket, államiságunk gyökereit sorvasztotta a forradalmi láz. A tömeg, melyet lelketlen kalandorok izgattak és bujtogattak, lassanként fölébe kerekedett a vezérlőknek, ugy, hogy egyik forradalom a másikat érte és mindegyik lejebb lökte szerencsétlen nemzetünket a züllés lejtőjén.
A hadsereget szétkergették, mert féltek az ellenforradalomtól: de ugyanekkor nem tudtak olyan hadsereget szervezni, mely megvédte volna őket a saját forradalmuk huligánjaitól.

Igy sodorták a csőd szélére az országot, amelyet ugyanekkor a földarabolás, az ideiglenes katonai megszállás veszedelme is fenyegetett. És, amikor már sem a gazdasági, sem a politikai romlásból nem láttak kivezető utat, - pilátusi kézmosással odadobták az országot a fejetlen anarchiának, a zsebrák bolsevizmusnak.

Ekkor született meg a kommunizmus – a gyászos emlékű szovjeturalom – amelynek 132 napja rémesebb pusztulást jelent ennek a szerencsétlen országnak a történetében, mint a tatárjárás, mely pedig közel harmadfél évig tartott. Miután a Károlyi-forradalom elkergette a királyt, a Kun Béla forradalma detronizálta magát az Atyauristent is; megölte a vallást, elkobozta a magántulajdont, kifosztotta, éheztette, sanyargatta a polgárságot, tönkretette az ipart, a kereskedelmet, a forgalmat, - szóval ráfeküdt a nemzet dobogó szívére, hogy senki emberfia még csak lélekzetet se vehessen szabadon.

Természetesen, hogy ebben a politikai és gazdasági rabszolgaságban – amelyet proletár diktaturának kereszteltek el – megszünt a véleményszabadság is és megkezdődött a "vörös terror", mely elsősorban és legkíméletlenebbül a sajtóra vetette magát. Amikor a szovjet népbiztosai tele torokkal hirdették a kultura és a sajtó szabadságát, nemcsak hogy a legszigorubb cenzurát gyakorolták, hanem egyenesen megszabták a lapok irányát, megtömték a lapokat olyan cikkekkel és képekkel, amelyek a kommunizmus áldásait magasztalták és minden képzelhető módon izgattak a polgári társadalom ellen.

Ez a veszedelmes fölforgató irányzat – fájdalom! – némileg visszatükröződött a "Tolnai Világlapja" képeiben és azok aláírásaiban is. Nem olyan szembetűnőbben és nem is olyan módon, mint azt tőlünk követelték, mert a mi szerkesztőségünk, ahol és amikor lehetett, mindig igyekezett hű maradni régi elveihez és hagyományaihoz. És amikor sokszoros nyomás, figyelmeztetés dacára se volt hajlandó engedni a terrornak, megtörtént az, hogy a diktatura hatalmi szóval megtiltotta a lap megjelenését. Így és ezrét hallgattunk teljes öt hétig, elnémítva az erőszaktól, de bizva a föltámadásban.

El kellett ezeket mondanunk, - nem a magunk védelmére, hanem olvasóink fölvilágosítására, - hogy érthető legyen az a kényszerhelyzet, melynek nyomása alatt hellyel-közzel olyan képek is megjelentek a "Tolnai Világlapjá"-ban, amellyekkel sohasem azonosítottuk magunkat. Hisszük és reméljük, hogy olvasóink megértik és méltányolják a mi nehéz helyzetünket, - hogy közvetlen itt, a "vörös terror" árnyékában, nem volt rá módunk, hogy félretegyük és mellőzzük a reánk erőszakolt képeket és aláírásokat.

Az ország fölszabadulásának, az általános megkönnyebbülésnek napjaiban reméljük olvasóink megértését és bízunk abban a sokszor tapasztalt jóindulatban, melyet közel két évtizedes hazafias, becsületes és önzetlen munkásságunkkal kiérdemeltünk.

A TOLNAI VILÁGLAPJA SZERKESZTŐSÉGE.