Kunfi Zsigmond beszéde a kongresszuson

Bern, február 8.
A népszövetségről szóló francia határozati javaslatról folyó vitában emelkedett szólásra Kunfi Zsigmond.
Beszédének bevezető részében hangsulyozta, hogy a munkásságnak az eredményes nemzetközi munkásvédelem megteremtésére irányuló törekvései csak akkor lehetnek gyakorlati jelentőségüek, ha a politikai tekintetben megszervezett munkásságnak valóban lesz hatalma e törekvések megvalósítására.

A nemzetközi munkásvédelem a legszorosabb összefüggésben van az általános politikai kérdésekkel és jövőjének alakulása elsősorban attól függ, hogy oldják meg Párisban világpolitikai kérdéseket. Ha egyik hatalmi csoportnak a másikkal szemben elért győzelmét kihasználják, annak az lesz a közvetlen következménye, hogy a legyőzött országok munkásosztályai a legsulyosabb nyomoruságba jutnak és a Internationale szép elvei sem segitenek rajtuk.

Ha Párisban bizonyos országok imperialisztikus eszméi győznek, akkor például Magyarország teljesen lehetetlenné válik az általános munkásvédelem elveinek megvalósítása, mert a magyar nép a koldusok és kalandorok népe lesz, Magyarországon ugyanolyan állapotok keletkeznek, amilyenek a háboru előtt voltak a Balkánon és a politikai zavarok Európa keleti részéről föltartóztathatatlanul átterjednének Nyugat-Európára is.

Az eredményes munkásvédelem előföltétele a szakszervezeti szervezettség; szükség van azonban szocialpolitikai állami intézményekre is. Ezeket az intézményeket elpusztították vagy teljesen megakasztják munkájukban azok a politikai hatalmak, amelyek a magyar köztársaság nagyrészét megszállva tartják.

Magyarország ama részein, amelyek román megszállás alatt vannak, az idegen szoldateszka bevezette a botbüntetést és meggátolja a munkásokat gyűlekezési joguk gyakorlásában, Magyarország védelmet kér az Internationalétől.

A francia és angol elvtársak nem válhatnak hallgatásukkal a huszadik század e szégyenletes tetteinek pártfogójává. Az országot megszálló hatalmak brutális intézkedései még abban is meggátolják a budapesti központi betegsegítőpénztárt, hogy a háboruban tönkrement tagjaiknak kifizethessék járulékaikat és azt is lehetetlenné teszik, hogy a Budapesten levő egyetlen művésztag-gyár elküldje ezeknek a szerencsétlen embereknek a mesterséges végtagokat. (Halljuk! Halljuk!)

A szónok indítványozza azért, hogy a konferencia fogadjon el a munkásvédelem programmjához határozati javaslatot, amely szerint addig, amíg a békekonferencia véglegesen nem dönt a területi kérdésekben, a törvényes munkásvédelem intézményeit nem szabad erőszakos intézkedésekkel megakadályozni hivatásuk gyakorlásában. (Tetszés.)