Orient-expressz

Párisi távirat jelenti, hogy a Jugoszláviában tartózkodó francia katonai missziók azt inditványozták Párizsban, hogy az Orient-expressz, mely most a Lalbach–Zágráb–Belgrád-vonalon közlekedik, a délszláv vasutakon uralkodó nagy rendetlenségek miatt a Buchs–Salzburg–Bécs–Budapesten keresztül közlekedjék. 

Mi, szegény magyarok már jóformán azt sem tudjuk, milyen is az Orient-expressz, olyan régen nem utazhatunk rajta. Minden magyarnak, aki utazni szeretett, aki Párisba vágyódott, büszkesége volt a négy vagy öt hálókocsiból és egy étkezőből összeállitott Orient-expressz, amely Budapesten át Páris és Konstantinápoly között közlekedett. A nyugati kulturát, a kényelmet, a fényüzést jelentette nekünk ez a vonat, amely már a háboru kitörésekor megszünt és vele együtt számunkra a nyugati kultura, a kényelem és a fényüzés. 

Az Orient-expressz helyett megajándékoztak ugyan a háboru alatt az ugynevezett Balkán-expresszel, amely Berlin és Konstantinápoly között közlekedett Budapesten át. Mi volt azonban a Balkánzug az Orient-expresszhez! Uti- és egyéb igazolványok labirintusán szállhattál fel erre a tipikus német vonatra, amelyen szigoru porosz tiszteket és kalandor árdrágitókat találtál. Az Orient-expressz nemzetközi változatossága, nyugati fényüzése és keleti kényelme nagyon messze esett a Balkánzugtól.

A háboru után azonban még a Balkánexpressz is megszünt.
A háboru végén ugyan minden megszünt, csak forradalom volt, katonatanács, munkástanács. Károlyi Mihály, Pogány József, majd Kun Béla és Szamuely. A Károlyi-kormány alatt ugyan rövid ideig közlekedett az Orient-expressz, azonban a bolsevizmus kitörésekor természetesen beszüntették. 

Most, hogy végre közeledünk a rendezett állapotokhoz, az anarchiának végefelé járunk, talán, talán visszakapjuk régi boldog életünk nagyszerü vonatát, az Orient-expresszt is. 

Ünnepnap lesz Magyarország számára, amikor először fut be Párisból ez a nagyszerü vonat a Nyugati pályaudvar üvegfedele alá. Egyelőre ugyan bizonyára csak kivételes emberek utazhatnak majd rajta, de nem adjuk fel a reményt, hogy egyszer még mi közönséges földi halandók is az Orient-expresszen utazhatunk Párisba.