Bibliaolvasás a táborban.

Az egész világot csodálatra inditotta a kis boer nép vitézsége, melylyel a sokkal hatalmasabb angolt már annyi véres csatában megverte.

A boer nép azonban nemcsak vitéz, hanem ép oly rendkivül vallásos, istenfélő is.

S legnagyobb ereje épen ezen mély vallásosságban rejlik; ez ad neki erőt, bizodalmat nehéz harczaiban, mert rendületlenül hiszi, hogy Isten az igazságos ügyet nem hagyja el. a boerok népének ugyszolván egyedüli könyvei a biblia és a zsoltár. És e szent könyveket a háboru idején sem hagyják el. Ha az agyudörgés szünetel, összeülnek négyen-öten valami védett helyen, egyet kiállitanak őrnek, s a ki a legjáratosabb közöttük az olvasás tudományában, hangosan olvassa nekik a szent igéket. A többiek csöndben hallgatják azoknak a harczoknak a leirását, melyeket hajdan Isten választott népe vivott a pogányok ellen.

Különben a boeroknak, - miként az ókori népeknek, - politikai vezéreik egyúttal az istentisztelet s a vallásos élet terén is vezetőik.

Igy többek között Krüger elnök maga is szokott predikácziót tartani az összesereglett hivők előtt, a nyugoti harcztér győzedelmes fővezére, Cronje pedig nemcsak katona, hanem egyszersmind püspök is; ugyan csak egyházi férfiú egy másik jeles tábornok, Mayer Lukács is.