Rablógyilkosság a Zugligetben

Egy kézbesítő nejét baltával leütötték és kirabolták.
- A Hétfői Napló tudósítójától -


Szombaton délután a Zugligetben rablógyilkos merénylet történt. Gödöny Józsefné, egy előljárósági kézbesítő nejének Kuruclesi-ut 49. sz. házban lévő lakásába szombaton délután valami ürügygyel bement egy férfi s a mit sem sejtő asszonyt baltával fejbe ütötte, majd összeszurkálta s amikor Gödönynél eszméletét vesztette, a szekrényből több ékszert és készpénzt rabolt el. A sok sebből vérző asszonyra csak este akadtak rá. Értesítették a mentőket, akik Gödönynét bevitték az uj Szent János kórházba. Itt a szerencsétlen asszony, anélkül, hogy egy pillanatra is visszanyerte volna öntudatát, vasárnap hajnalban meghalt. A rablógyilkosság színhelyén megjelent a rendőri bizottság is, a merénylő azonban elmenekült s eddig semmi nyoma sincs.

A környék lakói a nyomozó detektíveknek elmondották, hogy már napok óta láttak egy jól öltözött fiatalembert a Kuruclesi-uton. A meggyilkolt asszony férje azt vallotta, hogy a gyilkosság szombaton délben tizenkét óra tájban történhetett. Gödöny csak késő délután, öt óra tájban tért haza és akkor fedezte fel a rémes tettet. Nyomban értesítette a mentőket, akik Szedő Miklós dr. orvos vezetésével vonultak ki.

Gödönyné fején tompa tárgytól eredő vérömlenyek voltak, a szemét is ütés érte, jobbhalántékán pedig horpadás látszott, valószinüleg estében ütötte be halántékát az asztal sarkába.

A gyilkos az összes ágyruhát és két férfiöltönyt magával vitt. Zugligeti járókelők emlékeznek arra, hogy szombaton délben egy óra tájban láttak egy embert a Kuruclesi-uton batyuval a hátán, az általuk adott személyleírás azonban különböző. Egyik azt állítja, hogy a batyus ember szürke ruhát viselt, másik meg feketeruhás férfit látott.

Most detektivek kutatják a gyilkost az egész városban s már értesítették a összes zálogházakat az elrabolt fehérnemüekről és ékszerekről.