A hónap rövidhíreiből

A kikötő

A budapesti kikötő épitése serényen folyik. Elsősorban azokat a munkálatokat végzik, amelyeknél szén és a legtöbb nyersanyag nem szükséges. Ezen munkálatok közül legfontosabb a partfalépités, aminek költségeire ujabbi négymillió koronát kért az épités vezetősége. Ez idő szerint több mint 400 munkás van elfoglalva a kikötő épitése körül, melyet Troubridge angol tengernagy meglátogatott és a látottak fölött elismerését fejezte ki.


Nagy lisztinség Szegeden 

Viaskodnak a kenyérért a piacon
Szeged, január 4. 

Szegedről jelentik a Magyar Távirati Irodának: Szeged városa nagyobb mennyiségü lisztet vásárolt Jugoszláviában, hogy az elviselhetetlen lisztinségen segitsen. A liszt árát ki is fizette és a szerb kormány engedélyt is adott a liszt elszállitására. Vagonba is rakták a lisztet, de Nagykikindán a szállitmányt feltartóztatták, ugy hogy Szeged nem kapta meg a lisztet.

Szeged város polgármestere legutóbb megbizottat küldött Belgrádba, hogy a szerb közélelmezési miniszternél lépéseket tegyen a liszt kiszabaditása miatt, minthogy azonban a miniszter betegen fekszik, mindeddig nem tudták az ügyet elintézni. Szegeden ezidő szerint a legnagyobb lisztinség van. A mai piacon valósággal viaskodtak a kenyérért. 


Az elektromos áram ármegállapitása

A 6895-1919. számu kormányrendelet döntő-bizottságot rendszeresit az elektromos áramszolgáltatásért járó áramárak megváltoztatásának kérdésében. A rendelet következőkép intézkedik:

Ha elektromos áramszolgáltatásért szerződésileg kikötött vagy birói itéletben vagy egyezségben megállapitott áramárak megváltoztatása válik szükségessé amiatt, mert az áramszolgáltatás önköltségei időközben rendkivüli mértékben megváltoztak, az áramárak megváltoztatása felől, valamint az áramárak megváltoztatásával közvetlenül összefüggő kérdésekben megegyezés hiányában a szerződő felek bármelyikének kérelmére a kereskedelemügyi miniszter által alakitott bizottság dönt. Az előterjesztett kérelem felől a bizottság háromtagu tanácsban határoz.


Köteles felek között az egyezséget megkisérelni, amely, ha nem jön létre, ugy a bizottság a kérelmet érdemlegesen tárgyalja. A bizottság határozatát követő 6 hónap eltelte előtt az áramárak tekintetében a biróság előtt folyamatban lévő perek a biróság által a bizottság döntéséig felfüggesztendők. 


A Fonciere részvénymajoritását megvették az olaszok

Tőzsdei körökben már hetek óta azt a hirt kolportálták, hogy egy olasz érdekeltség, mely legutóbb a bécsi Phönix-biztositót vásárolta meg, több magyar biztositó társaság részvénymajoritására pályázik. Most kipattant a titok, hogy Riunioni Adriatica olasz biztositó társaság megszerezte az Agrárbank tárcájában lévő 11.600 darab Fonciere-részvényt, a majoritást. A vételár állitólag igen olcsó volt, darabonkint 70 lira, tehát az Agrárbank a birtokában lévő Fonciere-részvényekért 820.000 lirát kapott.