Tizenöt csapat játszik az első osztályban

Az MLSz. közgyűlése által kiküldött ötös bizottság döntése folytán az 1919/20. átmeneti bajnoki évben tizenöt csapat fog szerepelni az első osztályban. Részt vesz elsősorban az a tíz csapat, mely erre az utolsó békebajnokság eredményei alapján jogot szerzett: 1. MTK, 2. FTC, 3. Törekvés, 4. BTC. 5. MAC. 6. 33FC, 7. UTE, 8. BAK, 9. III. ker. TVE. 10. MAFC.

Ide sorozták azután kitűnő háborús eredményeik alapján: 11. a Vasasokat, 12. TTC-t, 13. KAC-ot, míg a 14. és 15. helyekre osztályozó mérkőzések alapján fognak két csapatot beosztani. Az osztályozásra jogot nyert háborús eredménye alapján a MÁV és az 1914-ben első osztályból kiesett NSC, továbbá ugyancsak háborús eredmények alapján a Főv TK és a BEAC, végül a IIA és IIB osztályok győztesei.

A bizottság kidolgozta az osztályozó mérkőzések programját is, mely szerint az összes meccseket három hét alatt, augusztus 10-től 24-ig kell lebonyolítani.