Pör a magyar humoristák körül

Az Athenaeum könyvkiadó e.r. a karácsonyi könyvpiacra kiadott Magyar humoristák cimmel egy könyvet, amelyben Herceg Ferenc, Molnár Ferenc, Szomaházy István, Ambrus Zoltán, Rákosi Viktor, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Murai Károly, Heltai Jenő, két-két humoros novelláját gyűjtötték egy csokorba. Két kiadótársaság, a Révai és a Franklin társulat kifogást emeltek a könyv ellen azzal, hogy az Athenaeumnak nem volt joga azoknak az iróknak elbeszéléseit közölni, akik összes műveiket nekik adták el.

A vitás ügyben a felek választott biróságban állapodtak meg, melynek tagjaiul Szekeres Károly birót, Paradeiser János táblai és Fődi Károly törvényszéki tanácselnököt kérték fel. A választott biróság január 6-án tartotta meg tárgyalását, az ítéletet pedig vasárnap délután hirdette ki Salusinszky Gyula az Athenaeum és Szalai Emil úr, a Révainak és a Franklin társulat képviselői előtt.

A tételben a választott biróság megállapitja, hogy a szerzők ugyan átengedték novellájuk közlését, de erre nem volt joguk, mert egy előző szerződésben műveik kiadásának kizárólagossági jogát a felperes vállalatoknak adták el. Az indoklás megállapítja az Athenaeum jóhiszeműségét és a kátéritési összeg nagyságát a felek kölcsönös megegyezésre bizza.

Ebben az itéletben megnyugodhatnak a felek, de kell, hogy a legközelebbi jövőben a törvény gondoskodjék arról, hogy egy irónak munkáját egyetlen kiadótáraság se zárhassa el a szépirodalmat szerető közönség elől. Nem nyugodhatnak az irók bele abba, hogy munkájuk eladásával örökre eladják ennek a munkának egy-egy elbeszélését, novelláját is .